A szeretet kommunikációja: hány nyelven szól a szeretet?

Bő egy hónapja ünnepeltük a szerelmesek világnapját, a Valentin-napot, amikor is minden rózsaszínbe és vörösbe borul és már-már el lehet veszni a plüss- és csokoládéhalmazok között. Ám azt érdemes nem elfelejteni, hogy az év további 364 napján is ugyanúgy ki kell fejezni a másik iránt érzett szeretetet.

A világon a legfontosabb dolgok közé soroljuk a szeretetet és a szerelmet, viszont az azonban ritkán jut eszébe bárkinek is, hogy ez is munkával jár. Megérteni és gyakorlatba ültetni azt, hogy mindenki másképp mutatja ki a szeretetét és másképp érzi azt, hogy szeretve van, bizony nem egy könnyű folyamat. De, mint tudjuk, gyakorlat teszi a mestert. A mai cikkben pont ezért az 5 szeretetnyelvet hoztam el nektek.

Viszont, mielőtt belecsapnánk abba, mik is a szeretetnyelvek, beszéljünk egy kicsit Gary Chapmanről, akinek ezt az irományt köszönhetjük. Gary Demonte Chapman 1938. január 10.-én született, Észak-Karolinában. Író, párkapcsolati szakértő, házassági tanácsadó, valamint az öt szeretetnyelv pár- és pszichoterápiai fogalom megalkotója. Leghíresebb műve Az öt szeretetnyelv, ami 1992-ben jelent meg és közel negyven nyelvre fordították le. Erről a könyvről lesz most szó.

A szeretetnyelv az a mód, ahogyan az adott ember kifejezi és megéli a szeretetet. Mindenkinek van elsődleges, valamint másodlagos szeretetnyelve és Chapman elmélete szerint a másik fél nem fog kellő szeretet érezni, ha nem beszéljük az elsődleges szeretetnyelvét.

Elismerő szavak

Akinek az elismerés fejezi ki azt, hogy szeretve van, annak a verbális megerősítés többet ér mindennél. A kedves, dicsérő szavak vonatkozhatnak lényegében bármire, külsőre, személyiségre, tettekre. Tehát fontos, hogy rendszeresen hangot adjunk az elismerésünknek azok felé, akiknek ez az elsődleges szeretetnyelve, akár a legapróbb, számunkra talán jelentéktelennek tűnő helyzeteknél is.

Minőségi idő

Ebben az esetben az adott személy a partnere osztatlan figyelmét igényli (kulcsszó itt az osztatlan) és az egymásra fordított olyan időtöltést, amikor teljes mértékig egymással tudnak foglalkozni. A közös programnak mindenképpen olyannak kell lennie, ahol nincsen semmiféle elterelő vagy harmadik tényező. Például egy közös mozizás nem igen számít minőségi időnek, hiszen ott nem egymásra, hanem a filmre fókuszálunk. Akinek ez a szeretetnyelve, egy beszélgetés, ahol figyelmesen meghallgatják, mindennél többet fog érni.

Ajándékozás

Sokaknak mit sem ér egy-egy elismerő szó vagy egy figyelmes beszélgetés. Sokkal inkább abból érzik a szeretetet és a törődést, ha meglepik őket egy ajándékkal. Ez mutatja meg nekik, hogy a partnerük gondolt rájuk még a külön töltött idő során is. Ha a párunknak ez a szeretetnyelve, figyeljük meg, miket kap másoktól és mennyire örül nekik, valamint miket emleget és nézeget, mondván, hogy „majd megveszem”. A jó ajándék titka az, hogy jelentőségteljes legyen az adott személy számára, így nem is feltétlenül kell drágának lennie: egy szál virág vagy a kedvenc édessége is nagy örömöt fog okozni.

Szívességek

Ez a szeretetnyelv a tipikus mintapéldája annak, hogy a tettek többet érnek a szavaknál. Míg az elismerő szavaknál arra van szükség, hogy hangoztassuk elismerésünket és dicsérjük partnerünket, itt egy szimpla elmosogatás vagy főzés is csodákat tehet. Ha azt szeretnénk, hogy érezze a törődésünket, tapasztaljuk ki, milyen tevékenységeknél vágyik segítségre és lepjük meg rendszeresen azzal, hogy megcsináljuk helyette, vagy együtt csináljuk vele.

Testi érintés

Az ötödik és egyben utolsó szeretet nyelvünk a testi érintés. Ilyen esetben egy ölelés vagy egy simítás a karon többet ér minden szónál. Régóta ismert már, hogy mekkora érzelmi erő rejlik egy-egy érintésben. Azok számára, akik ezt a szeretetnyelvet beszélik, az elérhetőség és a fizikai jelenlét a legfontosabb.

Kis fun fact a testi érintéshez: kutatások azt bizonyítják, hogy azok, akik kiskorukban rendszeresen szeretetteljes testi érintésekben részesültek (például ölelés vagy puszi), jobban boldogulnak az érzelmi életük során.

„A szeretet nyelve egyetemes, ám ahányan vagyunk, annyiféle nyelvjárását beszéljük.”– Gary Chapman

Ez az idézet tökéletesen leírja, miért is fontos megérteni egymás szeretetnyelvét. Viszont, ahhoz, hogy mások tudják, hogyan tudják feléd kifejezni a szeretetüket, először neked kell tisztában lenned az elsődleges és másodlagos szeretetnyelveddel. Nagyrészt érzi az ember elolvasva a leírásukat, mi a leginkább jellemző rá, de ha esetleg szeretnétek kitölteni egy tesztet, ami (nyilván nem 100%-ig megbízhatóan) megmutatja nektek százalékra lebontva az öt szeretetnyelvet: https://www.5lovelanguages.com/quizzes/love-language

Author

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *