Bizonyára már veletek is szembejött az az interneten terjedő mém, miszerint amíg a gyerekek a jegyeik miatt aggódnak, a felnőttek pedig a kiadásaik miatt, addig mi egyetemisták mindkét gonddal küzdünk egyszerre. Naponta járunk be előadásokra, kiselőadásokat tartunk és sokszor imádkozunk azért, hogy ne kelljen csúsznunk féléveket egyetlen rosszul sikerült statisztika vizsga miatt. Mindemellett sokunknak szükséges munkát vállalnia egyetemi tanulmányai során, hogy finanszírozni tudja éppen kezdődő önálló életét. Én is ezek közé a hallgatók közé tartozom, így gyakran töltöm szabad délutánjaimat vagy hétvégéimet bébiszitterkedéssel, ami ad egy egészen más perspektívát is az élethez.
Mindig meglep, hogy mennyi dolgot tanulhatunk a gyerekektől, hiszen akár egy négy éves is képes olyan fogós kérdéseket feltenni, amelyeknek a megválaszolása sokszor bonyolultabb számomra, mint az egyetemi közgazdaságtan. Egyik alkalommal az említett négy éves kisfiú a következő kérdéssel fordult hozzám: „Szerinted a valóságban is léteznek szuperhősök?”. A válaszom nehézségét maga a téma adta, valamint annak megközelítése. Egyrészt a szuperhősök világa, ami problémát okozott. Én az az ember vagyok, aki képtelen felismerni, hogy a képernyőn megjelenő hős Batman vagy Superman. Másrészt pedig, ez olyan kényes téma egy pici gyermek életében, mint a Télapó vagy a Húsvéti Nyuszi. Már azon is elgondolkodtam, hogy átirányítom az anyukájához, aki majd eldöntheti, hogyan adagolja be neki a dolgokat. „Anya azt mondta, hogy léteznek!” – mondta, tehát ezáltal a válasz már adott és csak beszélgetni szeretne róla – egy percre teljesen megsemmisültem és gyorsan agyalni kezdtem, hogy mit is rögtönözzek.
Mindeközben magamnak is fel kellett tennem a kérdést, hogy vajon tényleg léteznek szuperhősök? Biztosan kijelenthetjük azt, hogy léteznek, annak a ténynek a tudatában is, hogy mágikus, természetfeletti képességek márpedig nincsenek? A válaszom erre az, hogy igen. Szuperhősök márpedig léteznek! De mégis milyen formában?
A köztudatban az él, hogy a szuperhős egy rendkívüli fizikai képességekkel (“szupererő”) felruházott karakter, aki a jóért cselekszik. Ebben az értelmezésben valószínűleg tényleg nem léteznek szuperhősök, elvégre nem igazán ismerünk olyan személyeket a környezetünkben, akik repülnek vagy képesek hatalmas ugrásokkal átjutni egy egész városon. Ha azonban átvitt értelemben közelítjük meg a témát, akkor véleményem szerint a világon minden egyes ember a saját életének a szuperhőse, csak eltérő formában.
Az internet szerint tehát, azok az emberek, akik saját képességeik függvényében tesznek jó dolgokat másokért – vagy önmagukért – azok szuperhősök. Gondoljunk bele mennyi hétköznapi szuperhős sétál el mellettünk nap mint nap az utcán, akik „hivatalos szupererő” nélkül is képesek jobb hellyé tenni a világot vagy akár csak sínen tartani a saját életüket. A tűzoltók, a rendőrök és a katonák napi szinten kockáztatják életüket más emberi életekért, valamint az orvosok és a mentősök percenként mentenek meg több ezer embert. A pedagógusok, akik tiszta szívből törekszenek arra, hogy egy jobb jövő felé tereljenek minket vagy a boltban az eladók, akik lehetőséget teremtenek arra, hogy beszerezzük alapvető szükségleteinket. A pékek, az útépítők, a vállalkozók, az autóbuszvezetők… Az édesanyák szerte a világon, akik világra hozzák, majd felnevelik gyermekeiket. Az összes férfi és nő, akik minden reggel felkelnek és napjaik nagy részét a munkahelyükön töltik. Az aluljárókban élő hajléktalanok, akiknek nem feltétlen az a sors jutott, hogy reggelente munkába induljanak, de minden egyes nap küzdenek az életükért. Sőt Te, aki éppen ezt a cikket olvasod, minden bizonnyal Te is a saját életed szuperhőse vagy, hiszen nap mint nap megküzdesz személyes megpróbáltatásaiddal.
Miután megtaláltam a megfelelő választ, annyit feleltem neki, hogy: „Igen, természetesen léteznek, hiszen bárki lehet szuperhős!”. Nekünk, felnőtt embereknek nagyon tanulságos lehet az, hogy ezt a jelenséget átültethetjük a való életbe, mivel minden ember küzd a saját élete megpróbáltatásaival. Van, aki a négy fal között, van, aki a munkahelyén vagy az iskolában, de ugyanúgy harcol és tesz azért, hogy egy jobb világot teremtsen akár másoknak, akár magának. Egészen lehetetlen küldetésnek bizonyul egy hétköznapi ember számára, hogy naponta emberi életeket mentsen vagy autókat emeljen a magasba puszta kézzel, de igenis szupererő az is, ha néha rámosolygunk egymásra vagy felajánljuk a helyünket egy másik embernek a buszon.
Összegezve, a történet tanulsága az, hogy semmiképp se felejtsük el, hogy a szuperhősök nem mindig járnak feszülős kezeslábasban, szigorúan a háztetőkön át közlekedve, hanem köztünk élnek, mint hétköznapi emberek akár te vagy én. A világon bármelyikünk lehet szuperhős, csak hinnünk kell benne! Egy pici gyerek fejében, azonban a szuperhősök még egyértelműen megragadnak a Marvel és a DC univerzumokban, eszerint az én négyévesem is jogosan vonta le a következtetést: „De jó, akkor én is lehetek olyan szuperhős, mint Hulk!”.
