A három zseni, akik megfejtették a rulettet

Ha sokat szeretnénk nyerni a kaszinóban, a legegyszerűbb trükk az, ha be sem megyünk oda. Persze ezt mondani könnyebb, mint tényleg kint maradni. Három barát viszont nem így gondolta ezt, és tudásuknak köszönhetően milliókkal távoztak minden alkalommal a rulettasztaltól. De hogyan is csinálták mindezt? A cikkből kiderül!

Köztudott tény, hogy a rulett, mint játék egyáltalán nem kifizetődő időtöltés hosszú távon. Egy bizonyos ideig lehet, hogy az ember pluszba jön ki, de minél tovább játszik, annál biztosabb, hogy nulla forinttal a zsebében fog távozni. A ház előnye a hagyományos, „egynullás” asztalokon 2,7 százalék, míg a „kétnullás” asztaloknál már 5,25 százalék. Ezt az arányt volt képes két közép-európai férfi és egy nő, (akiről később kiderült, hogy magyar volt) saját oldalukra fordítania. A technikájukkal már nem a kaszinónál volt az előny, hanem náluk, méghozzá 20 százalék!

A történet 2004 márciusában kezdődött, amikor az előbb említett három személy betért a londoni Ritz Club kaszinóba. Meglehetősen nagy pénzzel játszottak, ketten összesen 90 ezer fonttal.  A játékosok teljesen érzelemmentesen játszottak, mintha robotok lennének. Az este végére a 90 ezer fontból 1,3 millió fontot nyertek, ami mai árfolyamon átszámítva olyan másfélmilliárd forintot jelent. A taktikájuk is kissé rendhagyó volt: nem akkor tették tétjeiket, amikor a golyó még nem pörgött, hanem megvárták, hogy a golyó megtegyen pár kört az asztalon, és az utolsó pillanatban helyezték fel fogadásaikat. Sosem fogadtak szektorokra, pirosra vagy feketére, csak számokra, amik egymás mellett helyezkedtek el a keréken. Hatalmas győzelmük után büszkén indultak felvenni nyereményüket, ám a kaszinó megtagadta azt, mondván, hogy csalással szerezték jutalmukat. Azonnal nyomozás indult a három játékos ellen, és különböző teóriák születtek a médiában, hogy mégis hogyan sikerült a lehetetlen nekik. Többen állították, hogy rejtett lézerszkennerekkel dolgoztak, amik segítségével azonnal meg tudták jósolni, hogy hol fog a golyó megállni. Rendkívül alaposan átvizsgáltak minden bizonyítékot, de semmit sem tudtak rájuk bizonyítani. Ezután még fel is ajánlották a rendőrségnek, hogy tartanak nekik egy bemutatót, hogy hogyan játszanak élesben. A hatóságok éltek is a lehetőséggel, ám két barátjukat küldték maguk helyett, akiknek nem sikerült ugyanazokat az eredményeket hozniuk elmondásuk szerint azért, mert nem tudtak nyugodtan koncentrálni. A hatóságok kénytelenek voltak befejezni a nyomozást ellenük, és a kaszinónak ki kellett fizetni nyereményüket.

A kaszinótulajdonosokon eluralkodott a pánik, attól tartottak, hogy elterjed a három zseni módszere, és hamarosan az összes kaszinót ki fogják fosztani. Vizsgálatot indítottak, amiből kiderült, hogy a rulettasztalok messze nem tökéletesek, és minél öregebbek, használtabbak, annál nagyobb az esély arra, hogy nem mindig véletlenszerű szám következik, és különféle mintákat, sorozatokat lehet megfigyelni. Újításokat vezettek be az asztalok terén is. Sokat lecseréltek, modernizálták őket. Laposabb lett a kerekek kialakítása, és a számokat határoló falacska magassága is laposabb lett, ezzel növelve a lehetőségét annak, hogy a végén az egyik számból még át tudjon a golyó pattanni egy másikba. Lézeres vízszintmérőkkel is felszerelték az asztalokat, amik rögtön jeleztek, ha egy milliméterrel is lejtett valamerre az asztal.

Mindezen probléma ellen egy rendkívül egyszerű megoldást lehetett volna eszközölni: a golyó pörgetése után már nem lehetne tétet rakni. Ezt a javaslatot a kaszinók viszont elutasították, mert szerintük ez csökkentette volna az izgalom faktort a játékban.

Niko Tosa, az egyik főkolompos a londoni fiaskója után hosszú évekre eltűnt, és csak néha-néha bukkant fel különböző, nem túl frekventált és híres kaszinókban. Identitása elrejtése érdekében rendre parókát hordott, álnevet használt. Taktikája maradt az eredeti, amivel még mindig képes volt rendkívül sokat nyerni. Jelenleg a horvát úriember Horvátországban él egy tengerparti villában, garázsában pedig egy Ferrari pihen. Sokat utazik a világban, és ahol lehetősége nyílik rá, kifosztja a kaszinókat.

Author

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *