Filmajánló – avagy 3 film 2023-ból

A 2023-as év film megjelenések szempontjából is eseménydús volt. Az év legnagyobb sikere talán a ranglistán egymást váltó Barbie és Oppenheimer voltak, amik a legtöbb Oscart zsebelték be a 2024-es gálán. Többek között megjelent a mindenki által várt Kis hableány élőszereplős változata, ami sokakban vegyes gondolatokat indított el, azonban év végén sem hagyták a mozikat pihenni, sorba jöttek az izgalmasabbnál izgalmasabb filmek, mint például a Wonka vagy Az éhezők viadala, amiknek már alapvetően volt egy célközönségük, hisz mindkét film előzménytörténetről szól. Az alábbi cikkemben szeretném bemutatni az általam leginkább kedvelt 2023-as megjelenésű filmeket, azonban vigyázzatok: én magam imádom a spoilereket és előfordulhat, hogy véletlen lelövök egy-egy fontosabb jelenetet.

Eltűnt

Talán kevés ember számára ismerős az Eltűnt című film, 2023 februárjából. A listámon azért kapott helyet, mert szerintem rendkívül érdekes a film felépítése és stilisztikája, miszerint az egész filmet a laptop kameráján keresztül nézhetjük. 2018-ban már megjelent egy hasonló alapelvű film, a Keresés, amiben egy édesapa próbálta megtalálni eltűnt lányát. Az Eltűnt igencsak hasonló történeten alapul, amikor a tizenéves June (Storm Reid) édesanyja elutazik új párjával, azonban pár napon belül nyomtalanul eltűnik. A film elképesztő fordulatokkal van tele, és még érdekesebbé teszi, hogy valóban csak laptop kamerán, videóhívásokban és különböző felületeken át láthatjuk a történetet. 

Már régóta tapasztalja a világ, hogy az internet egyre fejlődő ereje mire képes, azonban ezek a filmek bebizonyították, hogy a világhálónak számtalan előnye és hátránya van egyaránt. Az Eltűnt a tökéletes thriller, amin egyszerre csikorgatod a fogad, ráz a hideg, majd mikor éppen megnyugodnál, újra bedobnak egy bombát, amitől rendesen összeszorul a gyomrod.

Az éhezők viadala: Énekesmadarak és kígyók balladája

Az éhezők viadala című trilógia talán azon 21. századi filmsorozatok közé tartozik, aminek a címéről szinte mindenki hallott a világon. A filmadaptáció Suzanne Collins regényei alapján készült, ami olyan részletes magyarázatot követelt, hogy a három könyvből négy filmet kellett csinálniuk. A rajongók 2015 óta vártak valamilyen folytatást, hisz az írónő egy olyan disztópikus valóságot generált, amiből sosem elég. 2020-ban írta meg az Énekesmadarak és kígyók balladája című „folytatást”, ami sokkal inkább előzmény, hisz a fő cselekményszál előtt játszódó időről szól a könyv, amit 2023-ban végre meg is filmesítettek. 

A történet középpontjában Coriolanus Snow (Tom Blyth) áll, akit már az eredeti trilógiából ismerhetünk, mint Snow elnök. A fiatal Snow elnök próbálja a családját a vagyonos lét látszatában tartani, miközben életüket csak egy bizonyos díj megnyerése tudná megmenteni. Azonban a szokásossal ellentétben a díjat abban az évben az nyerheti el, akinek a kiválasztottja a legjobban teljesít az éhezők viadalán. A 10. éhezők viadalánál tartunk, most először kaptak a viadal kiválasztottjai mentorokat maguk mellé. Coriolanus pedig nem is lehetne dühösebb, amikor megtudja, hogy a mentoráltja a szegényes 12. körzetből való kattant lány, Lucy Gray Baird. Na meg persze bonyolultabbá válik a helyzetük, amikor a mentor-mentorált kapcsolat átfordul vonzalomba. 

Számomra a történet rengeteg kérdésre adott választ, megtudhattuk, hogy Snow elnök miért vált egy kegyetlen diktátorrá, mi segítette őt erre az útra fiatalkorából. Több váratlan fordulatra is sor került, valamint az sem utolsó szempont, hogy végre érthetővé vált számunkra, hogy Snow miért utálta a kezdetektől fogva Katniss Everdeen-t az eredeti filmekben. 

Imádlak utálni

Az utolsó ajánlásom az Imádlak utálni, ami sokaknak talán csak az eredeti címén ismerős: Anyone but you. Gyakorlatilag a film csak 2024 januárjában került a vásznakra, azonban Amerikában már 2023-ban debütált. A történet a legalapvetőbb romcom-ok hangulatát nyújtja, az a tipikus minden lépését ki lehet számítani, de valahogyan mégis rettenet élvezhető, vicces és romantikus. A főszereplőnk Bea (Sydney Sweeney), aki egy jogi egyetemről kihullott huszonéves nő. A film első perceiben találkozunk Bennel (Glen Powell), a két szereplő között pedig egy abszurd pillanatban ki is alakul a vonzalom, ami egy hirtelen randival végződik. Másnap reggel azonban Bea meghallja, ahogyan Ben taplón viselkedik vele kapcsolatban, így faképnél hagyja. Nos persze, hogy Bea nővére és Ben legjobb barátja összeházasodnak, így mind a ketten hivatalosak egy esküvőre Sydneyben, ahol eleinte kénytelenek elviselni egymást. Majd kitalálják, hogy az esküvő szempontjából jó ötlet lenne eljátszaniuk, hogy együtt vannak. 

Én már vagy háromszor megnéztem, hisz ennél könnyedebb, de mellette marha szórakoztató romcom-ot rég látott a világ, ennyire laza, mégis tehetséges színészekkel. Ajánlani tudom mindenkinek, akik a humort és a gyengéd romantikát egy filmben keresik. 

Author

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *