Ilyen volt a 2025-ös Coachella Fesztivál

A világ egyik leghíresebb zenei fesztiválja, a Coachella Valley Music and Arts Festival idén áprilisban is megrendezésre került Kaliforniában, immár 24. alkalommal. Szokásukhoz híven ezúttal is kiemelkedően népszerű előadókat hívtak meg a szervezők: a fellépők között szerepelt Lady Gaga, Travis Scott, Green Day és Post Malone is. A két hétvége igazán sokszínű volt a zenei műfajokat tekintve, így a pop, a hiphop, az elektronikus zene és az alternatív rock kedvelői mind megtalálták a helyüket.

Headlinerek és kiemelt fellépők

Kezdjük Lady Gagával, eredeti nevén Stefani Germanotta, aki már a 2. alkalommal volt meghívva az eseményre. A világhírű énekes-dalszerző és színésznő lenyűgöző előadást nyújtott a közönség számára, koncertje látványos díszekkel, fényjátékkal és különleges színpadi jelenetekkel volt teli. A jól ismert slágerei mellett az újonnan kiadott albumából is hangzottak el dalok, köztük szerepelt az Abracadabra és a Die With A Smile is. Sok év után először énekelte el a mély jelentéssel bíró Born This Way című számát, melynek hallatán a közönség extázisba került.

Köszönöm, hogy megtanítottátok nekem az elfogadást, imádlak titeket!

— mondta az énekesnő a sláger kezdete előtt.

Mindig szeretni foglak titeket, bárcsak örökké veletek énekelhetném ezt a dalt.”

— folytatta Gaga meghatódva.

Az biztos, hogy Stefani egy felejthetetlen élménnyé varázsolta az estét.

Post Malone produkciója szintén említésre méltó. Az énekes 7 év után újra a sivatag nagyszínpadát hódította meg egy kis változással: most azonban headlinerként tért vissza. Mint már megszokhattuk, hozta a laza, mégis érzelmes stílusát. Malone az előadás során gitározott is, mellyel bebizonyította, hogy autotune nélkül is kiváló hangja van.

A fiúk és a vagányabb lányok nagy kedvence, Travis Scott is színpadra lépett az Indióban található rendezvényen. Koncertje egyszerre volt látványos és megindító, és olyan slágerek tűntek fel, mint a Goosebumps vagy a FE!N, de az Astroworld tragédiára emlékeztető elemek is megjelentek. A résztvevők ezúttal biztonságban érezhették magukat. Az eseményen Kylie Jenner, Travis korábbi élettársa is jelen volt, akivel két közös gyermeket nevelnek.

A Green Daynek hála visszarepülhettünk az időben, hiszen az 1987-ben alapított együttesnek régóta meghatározó szerepe van a zeneiparban. A Dookie című albumuk robbanásszerű sikert hozott, új hullámot indítva a műfajban. A zenekar a punk rock imádók millióit inspirálja világszerte. A hangulat elképesztően intenzív volt, minden dalnál óriási energiával tombolt a közönség. A show végén egy baleset következtében egy pálmafa lángra kapott, de szerencsére senkinek nem esett baja.

Külön említést érdemel Charli XCX, aki a Z-generáció és a bulizós fiatalok kedvenc sztárjává vált. Az ő zenéit hallgatva egy klubban érezhetjük magunkat, és ezt az energiát a fesztiválra is magával vitte. Legújabb albuma, a BRAT, nemcsak hogy fülbemászó, de valódi jelentés áll a dalok mögött: többek között az önkifejezésről és a fiatalságról énekel. A színpadon napszemüvegben nyomta végig a show-t az énekesnő, miközben a közönség vele együtt élhette át a vibráló bulihangulatot. Az ikonikus zöld szín már mindenhol jelen van, és ugyan elmúlt a nyár, de a rajongók körében a “BRAT summer-nek” nincs még vége, és soha nem is lesz.

Új outfitek és trendek

Az öltözködés az egyik legfontosabb része a fesztiválnak – egy vagány outfit nélkül nincs igazi fesztiválhangulat. Mint minden évben, a hangsúly most is a csillogáson volt, hiszen minél feltűnőbb valaki, annál nagyobb partiarc.

A lányoknál idén is a top és szoknya párosítás volt a befutó, legyen szó rövidebb vagy hosszabb fazonokról. Majdnem ilyen népszerű volt a jorts (farmershort) és a hosszú szárú csizma kombinációja, különösen a cowboycsizma, ami szinte minden outfithez tökéletesen passzolt.

Meglepően sokan választották a csillogó, hosszú farmernadrágot, még a nagy meleg ellenére is. De hőség ide vagy oda, egy jó outfitért meg kell szenvedni, nem igaz? Hatalmas kedvenc lett az oversized vintage (vagy egyszínű) póló + fehér szoknya + csizma trió is, ami nemcsak, hogy kényelmes, de trendi is volt. Akik a szoknya-öv kombót választották, egyértelműen feldobták vele a megjelenésüket.

A színes, bohém stílusú nadrágok és topok is újra hódítottak. A bandana szinte minden fesztiválozó kinézetének az alapeleme volt: hajpántként, kendőként vagy kiegészítőként a táskára (vagy nadrágra) kötve is megjelent mind a lányok, mind a fiúk körében. Ugyanígy a cowboykalap, ami szintén ikonikus eleme lett az idei fesztiváldivatnak.

A srácok társaságában a fehér trikó vagy ing volt az alapdarab, amit sokféle nadrághoz tudtak párosítani. Természetesen volt, aki nem tudott dönteni, és egyszerre hordta a trikót az inggel – ami valljuk be, igen szexin nézett ki. Náluk is megvolt a western hangulat, hiszen ők is előszeretettel viselték a különböző színű csizmákat és kalapokat. A lányokhoz hasonlóan a fiúk közül is jó páran hippi öltözetben léptek be a rendezvényre – ezzel is bizonyítva, hogy ez az irányzat örök divat marad.

A fesztivál idén is bebizonyította, hogy miért tartozik a világ legkülönösebb eseményei közé. Már megjelentek a következő évi fellépők: a listán szerepel Justin Bieber, Sabrina Carpenter és Karol G neve is. Kivel találkozunk jövőre?

Author

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *