Manapság szerintem már mindenkinek ismerős a karácsony előtti rohanás. Anyáink egy nemzetként be vannak stresszelve már advent első vasárnapját megelőzően, apáink a lehető legtovább kitolnák az ajándékvásárlást, nagytesóink egyöntetűen sokkal jobban zsonganak, mint mi, a kistesók pedig, hát ők vagy tudják az igazat vagy nem, tuti idegesítőek. Persze tisztelet a kivételnek, az én fejemben ez egy hipotetikus család, nem kell komolyan venni, ha nem illik rád. Ha ismerős a szitu, gyere, dőlj a vállamra és búsuljunk együtt.
Na oké, nem a búslakodásról kell szólnia az adventi időszaknak. Emlékszem, gyerekkoromban tűkön ülve vártam az év utolsó hónapját. Anyával az adventi koszorút mindig saját kezűleg készítettük el, és büszkén ott csücsült a TV előtt. Persze a gyertyákat én minden nap hatalmas mosollyal gyújtottam meg (valamiért csak ilyenkor engedtek tűzközelbe, nem sejtem mi lehet az oka). A suliban már nem foglalkoztak velünk. Minden órán filmet néztünk vagy zenét hallgattunk, persze csak a kötelező témazárók és a “Tessék szünetben tanulni, mert január első hetében számonkérés!” mondatok után. Lényeg a lényeg, gyerekként imádtam a karácsonyt. Imádtam a városkám feldíszített főterét és főutcáját, imádtam az adventi vásárban bolyongni, még akkor is, ha lefagytak az ujjaim. Most, a felnőtt lét elejét taposva már egyáltalán nem így élem meg az adventi időszakot. Folytonos a rohanás, ajándékot kell vadászni mindenkinek és előre le kell beszélni, melyik szülővel melyik nap, melyikük családjával melyik nap tartjuk a nagy ünnepi ebédet és/vagy vacsorát. És persze a vizsgaidőszak kellős közepén. Ezek hatására valahogy átavanzsálódtam abba az emberbe, akit december 23-a este megcsap a karácsonyi szellem, ha egyáltalán megcsap. Igazán remélem, hogy ha majd saját családom lesz, nem ezek az érzések lesznek bennem és talán, ha egy kicsit is, de utolérem önmagam ebben a rohanásban. Viszont hogy a lényegre térjek, van azért egyetlen egy dolog, ami kivétel nélkül mindig lázba hoz és mindig ugyanolyan örömmel várom. Ez pedig a mézeskalács sütés és díszítés. Ehhez is egy kedves emlék köt, talán csupán ennek köszönhetem ezt a kapaszkodót. Meg persze annak, hogy a mézeskalács baromira finom.
Tízéves korom körül játszódik ez az emlék, de éveken keresztül becses tradíció volt. A család és a család barátai együtt sütötték és díszítették a hadseregnek készülő méziket. Anyum és az ő barátnői, a férjeik, a gyerekeik (akik pont egyidősek voltak vagy velem, vagy a tesómmal) és bárki, aki éppen ott volt nálunk, egy nagy csapatként készítették a sütiket. Apa és a többi férj DJ-ként szolgált, ők játszották egymás után a George Michael és Michael Bublé dalokat, amik közé néha becsúszott egy-egy nem karácsonyi dal is. Az anyukák a konyhában sürögtek-forogtak. Hol még egy adag tésztát kevertek le, hol formára szaggatták a sütiket, hol tepsiket vettek ki és tettek be az egyetlen túlórázó sütőnkbe. Mi, gyerekek, az összetolt asztaloknál ültünk és az előre meghatározott mintákkal együtt mindenféle butasággal díszítettük a már kihűlt mézeskalácsokat. Kiskutyám pedig mindenki lábánál várta a lepattanót, de ha az nem volt, akkor a buksisimogatással is meg volt elégedve. Az előre lekevert tojáslikőr időközben biztos elfogyott, azonban már készült is az új adag. Mindenkinek készült egy névre szóló hóember vagy karácsonyfa, zöld és rózsaszín ehető gömbökkel megspékelve. Ehhez a meleg kis emlékhez csatolnám nektek anyukám verhetetlen mézeskalács receptjét. Süssétek ki az adventi stresszt!
Hozzávalók kb. 40-60 darabhoz:
- 90 dkg liszt
- 2 evőkanál szódabikarbóna
- 25 dkg margarin
- 35-45 dkg méz
- 25 dkg cukor
- 2 db tojássárgája
- 1 csomag mézeskalács fűszerkeverék VAGY 2 ek őrölt fahéj, 1 ek őrölt gyömbér, kevés őrölt szegfűszeg, 1 ek kakaópor
Elkészítés:
- Egy nagy tálba helyezzük a lisztet, a szódabikarbónát és a fűszereket, valamint a margarint.
- Egy lábosba öntsük bele a mézet és a cukrot, majd folytonos keverés mellett felforraljuk.
- A felforrt mézet és cukrot lassan ráöntjük a lisztes tál tartalmára úgy, hogy a margarin java elolvadjon.
- Adjuk hozzá a két tojássárgáját.
- Keverjük ki a tésztát, de a gyúrás előtt hagyjuk kihűlni a forró méz miatt. Végeredményként kemény tésztát kell kapnunk.
- Vegyük ki a tésztát egy belisztezett felületre és gyúrjuk át, majd nyújtsuk ki.
- Szaggassuk ki a tésztát, tegyük sütőpapírral bélelt tepsibe és kenjük be a tetejét tojássárgájával (ez elhagyható, ez esetben fakóbb színe lesz).
- Hőlég-keverésnél, 160-180 fokon 10-12 percig süssük.
- Miután kész, a frissen sült és puha tésztát fektessük lapos felületre és várjuk meg, amíg kihűl.
- A kihűlt tésztát fehérmázzal dekoráljuk. (Egy tojásfehérjét keményre felhabosítunk és beleszitálunk 20 dkg porcukrot. Cukrászzsákba töltjük, vagy egy műanyag zacskóba, aminek a sarkát picit kivágjuk.)
