Mikor néhány évvel ezelőtt először hallottam ezt a szót, igazán felkeltette az érdeklődésemet az eredete és az, hogy milyen mélyebb gondolatok rejlenek eme hat betű mögött. Azóta kifejezetten megkedveltem, és gyakran eszembe jut, így a mai cikkben mesélek arról, hogy mi is az a sonder és miért érdemes rajta gondolkozni.
Kezdjük is az elején, a sonder egy kifejezés, amely John Koenig blogján, a The Dictionary of Obscure Sorrows (Homályos bánatok szótára) című gyűjteményében látott először napvilágot 2012 körül. Koenig pályafutása igen sokszínű, hisz videókészítőként, grafikusként, szinkronszínészként, és többek között íróként is tevékenykedik. A The Dictionary of Obscure Sorrows projektjét 2009-ben indította el először blogként, majd bővítette a projektet YouTube-ra és 2021-ben publikálta a gyűjteményét könyv formátumban is.
Koenig projektje olyan szavak gyűjteménye, amelyek olyan érzéseket fejeznek ki, amiket mindannyian napi szinten átélünk, viszont mégsem tudjuk szavakba önteni, és ebben segít az író. Az egyik kedvenc szavam a gyűjteményéből a sonder, így nézzük meg mit is jelent pontosan.
A kifejezés arra utal, amikor tudatosul bennünk az a tény, hogy a körülöttünk élő embereknek is van saját életük, amikben ők a főszereplők. Ez elsőre furán hangozhat, hiszen egyértelműnek tűnik a dolog, de mélyebben belegondolva talán nem is annyira evidens. Hiszen te, aki most olvasod ezt a cikket, mikor gondolkoztál el utoljára azon, amikor ránéztél egy idegen emberre – lehet az az autós, aki nem átengedett a zebrán, mert annyira sietett, vagy egy másik vásárló, aki előtted állt sorban-, hogy milyen lehet az élete? Mit dolgozik, milyen nehézségekkel küzdhet vagy mi okozhat neki boldogságot? Gyakran annyira el tudunk merülni a saját gondjainkban, hogy azt hisszük azok a legnagyobb problémák a világon. Viszont ez a szó leírja, azt a pillanatot, amikor realizáljuk, hogy ez nincs így, hiszen minden embernek megvan a maga története, amely számára ugyanolyan fontos, mint nekünk a sajátunk.
Ez a felismerés gyakran a leghétköznapibb pillanatokban érkezik meg. Egy buszon ülve, amikor otthon maradt a fülesünk és fél füllel elcsípjük a szomszédos utasok beszélgetését. Vagy egy zebránál várakozva, amikor rádöbbenünk, hogy a mellettünk álló embernek is épp olyan fontos napja van, mint nekünk. A sonder nem hangos élmény, inkább csendes, mégis mélyen ható felismerés.
Amikor megértjük a sonder lényegét, valahogy elkezdünk empatikusabban gondolkozni és nehezebben ítélkezünk egyes szituációk során. Hiszen őszintén, hányszor fordult elő, hogy felhúztad magad a pénztárnál a boltban, mert a pénztáros nem volt kedves, vagy esetleg a suliban a tanáron, mert épp rossz kedve volt? Ugye előfordult már párszor? Ha azonban egy pillanatra beleképzeljük magunkat az adott ember helyzetébe, és megpróbáljuk elképzelni, mi okozhatta a feszültséget vagy a rossz kedvet az életében, máris másképp látjuk a helyzetet. Nem kell megértenünk mindenki nehézségeit, viszont ha már tudatosul bennünk ez a tény, az segíthet türelmesebbé válni. Miután elkezded a környezetedet ilyen szemmel nézni, a körülötted lévő emberek már nem csupán idegenek lesznek, hanem ismeretlen ismerősök.
Talán napjainkban még jelentősebb ez a felfedezés, hiszen azt hisszük, hogy mindenkiről mindent tudunk, csak azért, mert látjuk a posztjaikat az Instagramon vagy más közösségi oldalakon. Pedig valójában ötletünk sincs mi zajlik az emberek életében azon a beállított képen kívül, amit megosztanak a nyilvánossággal. A közösségi média látszólag közelebb hozza az embereket egymáshoz, mégis sokszor csak egy felszínes képet kapunk a másik életéből. A probléma az, hogy gyakran ezekből az apró morzsákból alkotunk véleményt anélkül, hogy igazán belelátnánk abba, mi zajlik a színfalak mögött. Ebben is segít a sonder, hogy amit látunk, az a felszín.
Igaz, sosem fogjuk megismerni az összes arc mögött rejlő életet és történetet, és ez talán nem is baj. Már az is elég lehet, ha tudatosítjuk magunkban, hogy a világ nem csupán rólunk szól ahhoz, hogy a mindennapok egy kicsit emberibbé váljanak.
Ez nem tesz minket automatikusan jobb emberré vagy empatikusabbá, inkább nevezném ezt egy kis emlékeztetőnek arra, hogy próbáljunk meg olyan emberekké válni, akik akár csak egy másodperc töredékére is lehetnek mosolyt okozó mellékszereplők más emberek történetében. Úgyhogy mosolyogj az utcán, dicsérd meg a csajszi táskáját a metrón, ha tetszik és kívánj szép napot a pékségben a néninek, mert lehet, hogy épp te leszel egy boldog emlékkép valaki napjában és ezt érdemes megjegyezni!
