Gyászol a varázslóvilág – Dumbledore-ért emelik pálcáikat

Hosszú ősz haj és derékig érő fehér szakáll, apró szemüveg és bölcs szavak, valószínűleg sokatok előtt megjelent már egy arc. Bizonyára nem sok olyan ember van közöttünk, aki sosem látta még a Harry Potter filmsorozat egyetlen részét sem, vagy legalábbis nem ugrik be számára semmi Dumbledore neve hallatán. Pár hete szembesült a világ a szomorú hírrel, miszerint Michael Gambon 82 éves korában elhunyt.

Az ír származású nagyszerű színész egyike azoknak a tehetséges művészeknek, akik hatalmas hatással voltak a filmiparra és a színházra. Számos lenyűgöző szerepet játszott filmekben és színházi előadásokban, de sokunk számára neve összefonódott Albus Dumbledore-al, hiszen éveken keresztül tökéletesen helytállt az idős varázsló szerepében.

Gambon a Harry Potter filmek Dumbledore professzorának szerepét vette át a 2002-ben elhunyt Richard Harristől, így 2004-től, azaz a harmadik résztől, őt láthatjuk a képernyőn. A színész nagyságát és tehetségét mutatja, hogy a szerep átvétele után képes volt tökéletesen megformálni a karaktert. Figyelt arra, hogy ne billentse ki teljesen a szerepet elődje lábnyomából, de mégis saját képére formálja, ami tökéletesen sikerült neki, így a közönség szinte azonnal elfogadta őt a képernyőn. A Roxfort igazgatójának karaktere nagyon fontos volt a filmek sikerét illetően, hiszen a professzor bölcsessége, humorérzéke és tekintélye sokunk szívét megmelengette. A Harry Potter filmek világszerte hatalmas sikert arattak, és Gambon neve a filmtörténelem szerves részévé vált.

Mondanunk sem kell, hogy a varázsvilág legnagyobb mágusát gyászolják a rajongók, valamint a színészgárda egésze. Színésztársai mind úgy emlékeznek Gambonra, mint egy felnőttre, aki örökre gyerek maradt, és aki hatalmas tehetsége mellett rendkívül szórakoztató, játékos személyiség volt.

 A címszereplőt játszó Daniel Radcliffe egy hosszú közleményben búcsúzott és osztotta meg érzéseit a történtekkel kapcsolatban. Elmondta, hogy Gambon személyében egy nagyszerű embert ismert meg, aki élvezte munkájának összes pillanatát, valamint mindig könnyedén és briliánsan játszott, ezért nagyon hálás érte, hogy együtt dolgozhatott vele.

Rupert Grint, avagy mindenki Ron-ja, az Instagram oldalán búcsúzott egy kedves poszttal, amiben kiemelte, hogy az akkor még gyerek színészek rendkívül szerették Gambont, hiszen mindig melegséget sugárzott feléjük és mindenbe belecsempészett egy kis huncutságot. Azt is bevallotta, hogy azonnal példakép karaktert látott az idős „varázslóban”.

A Hermione szerepét játszó Emma Watson is Instagramon emlékezett meg Michaelről, mégpedig egy kedves fotóval, ahol a színész éppen Dumbledorként jelenik meg. Egyetértve a többiekkel, ő is említést tett Gambon humoráról, valamint tökéletes színészi játékáról és kiemelte azt is, hogy ő mutatta meg nekik, hogy hogyan kell a nagyságot könnyedén viselni. 

A könyvsorozat írónője J. K. Rowling az X-en emlékezett meg nagyszerű színészéről, és azt is hozzáfűzte, hogy annyira csodálta a férfit korábbi szerepei alapján, hogy sosem gondolta volna, hogy bármikor is majd egy olyan filmben lesz látható, amit ő írt. Hozzátette azt is, hogy csodálatos volt a közös munka és részvétet nyilvánított az elhunyt családjának.

A legmeghatóbb búcsú talán mégis a rajongók búcsúja volt. A Universal Orlando Resort egyik Harry Potter-attrakciója előtt gyűltek össze és pálcáikat az ég felé emelték. Harry Potter varázsvilágában a boszorkányok és varázslók általában akkor emelik pálcájukat, ha egy varázslótársuk elhunyt és ezzel tisztelegnek előtte. Ez esetben is így történt.

Azonban, ha túlnézünk a varázsvilágon, akkor Michael Gambon sokkal több volt, mint Dumbledore. Sok más kiemelkedő szerepet is játszott pályafutása során és meg kell jegyeznünk, hogy rendkívül sokszínű volt, hiszen tökéletesen teljesített komoly drámákban és könnyedebb vígjátékokban is egyaránt. Színházi előadásokban olyan klasszikus karaktereket alakított, mint Othello, Macbeth és King Lear. Filmekben pedig olyan produkciókban tűnt fel, mint a “Gosford Park”, a “The King’s Speech” és a “The Insider”. Alakításai több díjat és elismerést hoztak neki, valamint ő maga is számos díjat nyert az évek során, így 1998-ban lovaggá ütötték a szórakoztatóiparban tett szolgálataiért.

Összességében Michael Gambon a brit film- és színházi világ egyik ikonikus alakja volt, akinek hatalmas hatása volt mind a művészeti, mind a közönségi színtéren. Harry Potter és egyéb emlékezetes szerepei révén örökre beírta magát a film- és színháztörténelembe, ezért illendő méltó módon megemlékezni róla.

Author

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *