A Marvel filmes univerzuma

A 2010-es évek filmvilágában egészen kiemelkedő szerep jutott a Marvel képregények alapján készült szuperhősfilmeknek, különösen azoknak, amelyek a 2008-ban útjára indult Marvel filmes univerzum, röviden MCU (Marvel Cinematic Universe) részeként készültek el. Ezek a filmek elképesztő rekordokat állítottak fel, világszerte ismertté tettek megannyi színészt és színésznőt, és számtalan embert húztak be a szuperhősfilmek/képregények világába. Cikkünkben erről a párját ritkító filmes univerzumról olvashattok.

A kezdetek, az MCU első fázisa

Az MCU első filmje a 2008-as Vasember volt, amelyet a Paramount Pictures forgalmazásában mutattak be, a címszereplőt pedig Robert Downey Jr. alakította. A film fantasztikus alapkőként szolgált, a kritikusok is pozitív véleményeket fogalmaztak meg, és megközelítőleg 500 millió dollárral többet termelt, mint amekkora büdzséből készült. A film sikerét látva, a Marvelnél a következő ötlettel álltak elő: saját filmet kap Hulk (A Hihetetlen Hulk), Thor (Thor), és Amerika Kapitány (Amerika Kapitány: Az első bosszúálló), és ezek után az említett karaktereket összeeresztik egy közös filmre, a Bosszúállókra, amely 2012-ben érkezett meg a mozikba. Az említett karaktereket sorban Edward Norton (a Bosszúállókban és azóta is Mark Ruffalo), Chris Hemsworth, valamint Chris Evans alakították. A Bosszúállók csapatát erősítette még a Scarlett Johansson által megformált Natasha Romanoff, azaz a Fekete Özvegy, és Jeremy Renner alakításában Clint Barton, vagyis Sólyomszem. Ezeket a filmeket, kiegészülve a Vasember 2010-es folytatásával, a Vasember 2-vel nevezzük az MCU első fázisának. A 6 film összesen nagyjából 1 milliárd dollárból készült el, és majdnem 4 milliárd dollárt termelt világszerte, amelyből csak a Bosszúállók több, mint másfél milliárd dollárt vállalt magára. Ezzel a 2010-es évek 6. legtöbb pénzt termelő filmjének számít. Fontos történés még az MCU történetében, hogy a Disney 2009 decemberében felvásárolta a Marvelt és a Bosszúállók első része óta majdnem az összes MCU film a Disney forgalmazásában jött létre.

A második fázis

Az MCU második fázisa szintén 6 filmet foglal magába, melyek nagy része az első fázisban bemutatott karakterek szólófilmjeinek folytatásából áll. A második fázis a Vasember 3-mal kezdődött 2013-ban és a Hangyával ért véget 2015-ben, amely az egyetlen új címszereplőt felvonultató szólófilm volt a 6 közül. Új címszereplőket hozott még be az MCU-ba a 2014-es A Galaxis őrzői, mely az MCU történetének második szuperhőscsapatot felvonultató mozija. Láthattuk ezen kívül a második részét Thor és Amerika Kapitány kalandjainak, a fázis legnagyobb filmje azonban a 2015-ös Bosszúállók: Ultron kora, amely második alkalommal hozta össze a már említett csapatot, és amely végül majdnem másfél milliárd dolláros bevétellel vette ki a részét a második fázis filmjeinek több, mint 5 milliárdos bevételéből, amely nagyjából 4 milliárd dollárral több, mint amennyiből a 6 film elkészült.

A harmadik fázis, az MCU tetőpontja

Az MCU harmadik fázisát egy híján annyi film alkotja, mint amennyi az első kettőt összesen. A harmadik fázist a 2016-os Amerika Kapitány: Polgárháború indította útjára, mely több olyan karakternek is az első szereplését hozta az MCU-ban, akik később saját filmet kaptak a harmadik fázisban. Gondolhatunk itt Pókemberre, aki két saját mozit is kapott, vagy épp a Fekete Párducra. Folytatást kapott A Galaxis őrzői, trilógiává bővült a Thor széria, és Doctor Strange, valamint Marvel Kapitány is saját filmjeikben mutatkozhattak be a filmvásznon. A két legnagyobb szenzáció azonban 2018 és 2019 áprilisaiban jelent meg: a Bosszúállók sorozat harmadik és negyedik részéről, a Végtelen háborúról és a Végjátékról van szó, amelyek felvonultatták az összes addig, ezekre a filmekre felépített karaktert, a korábbi utalások és pár másodperces szerepeltetések után a középpontba helyezték az MCU legnagyobb antagonistáját Thanos személyében és elképesztő kritikai, de főleg anyagi sikereket értek el. A két film összesen majdnem 5 milliárd dollárt termelt, a már említett, 2010-es évek filmjei közül a legnagyobb bevételt termelőket felsorakoztató listán a Végjáték az első, a Végtelen háború a harmadik helyet foglalja el, a második helyet a Star Wars: Az ébredő erő tudhatja magáénak. A Végjáték ráadásul a minden idők legtöbb pénzt hozó filmjeinek listáján is az előkelő második hely birtokosa, egyedül az Avatar volt képes maga mögé utasítani. A fázis lezárása a Pókember: Idegenben, amely ezzel az első három fázist magába foglaló Végtelen Saga utolsó eleme is.

Hová tart jelenleg az MCU?

A Végtelen Saga lezárása óta számos film készült el és mióta a Disney elindította saját streaming szolgáltatását, a Disney+-ot, az MCU több sorozattal is bővült, melyek közül említést érdemel pl. a Loki, vagy épp a Sólyom és a Tél Katonája. Sokan azonban már nem érzik azt a varázst, amelyet az MCU a Végtelen Saga alatt nyújtott. Egyre több új produkció kerül a kritikák kereszttüzébe, és noha pl. a harmadik MCU égisze alatt elkészült Pókember film, a Nincs hazaút elképesztő kritikai és anyagi sikereket ért el, jellemzőbb mind a kritikusok, mind a nézők oldaláról az, hogy csalódnak abban, amit a Marveltől kapnak. Az MCU-nak jelenleg már az ötödik fázisa tart és nem lehet tudni, hogy mindez hova fog kifutni. A negyedik, ötödik és hatodik fázis nagy egészét a multiverzum köré építik, így ez a Multiverzum Saga elnevezést kapta, azonban a saga főgonoszának tervezett Kang megformálóját Jonathan Majorst bűnösnek találták bántalmazásban, így a színészt kirúgták a projektből és bár már volt rá példa, hogy egy karaktert több színész játszott el (a multiverzum erre még jobb esélyt ad), de az teljes mértékben kijelenthető, hogy jelenleg áll a bál az MCU körül.

Author

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *