Ötödik vagy első – a Forma 1 bajnokság döntője

Az autósport csúcskategóriája a végéhez közeledik, ugyanakkor koránt sincs vége az izgalmaknak. A bajnokság top 3 pilótája közül ugyanis még bármelyik megnyerheti a 2025-ös világbajnokság trófeáját. Verstappen az ötödik, míg a McLaren 2 pilótája, Norris és Piastri az első világbajnoki címéért harcol. Hogyan alakult a szezon és kinek mennyi az esélye?

Lando Norris (408 pont)

2019-es debütálása óta mindent belead a versenyzésbe a fiatal brit pilóta, feszegeti a határokat, harcban áll a győzelmekért. Mára már ő állt legtöbbet rajthoz a McLaren színeiben és idén először esélyes a világbajnokság megnyerésére. Az első évei nem hoztak kifejezetten nagy sikert, azonban tavaly a brit csapatnak sikerült összeraknia a legerősebb autót, ezzel megteremtve a lehetőséget pilótái számára, hogy a győzelemért harcoljanak. Norris meg is szerezte tavaly első győzelmét, azóta pedig minden versenyhétvégét az egyik legesélyesebbként kezdi meg. Az idei év nehezen indult neki, nem jöttek a várt eredmények, miközben csapattársa dominálta a mezőnyt. Emiatt önbizalma is alacsony volt, ami méginkább negatív szériába lökte. Sikerült azonban kimásznia a gödörből, jöttek a várt győzelmek is és egy versennyel a szezon vége előtt 12 pontos előnyt tudhat magáénak.

Max Verstappen (396 pont)

A holland versenyző 2021 óta uralja a forma 1-et. Minden idők legfiatalabban debütáló versenyzője, ugyanis 17 évesen került a “száguldó cirkuszba”. Csupán egy évvel később, 2016-ban szezon közben promótálták az egyik top csapatba, a Red Bull Racing csapatába. Első versenyét meg is nyerte az osztrák csapat színeiben, azóta pedig a csapat és Verstappen együttmőködése legendássá vált. 2021-ben sikerült olyan autót alkotnia a Red Bullnak, ami felvette a versenyt az akkor domináló Mercedessel, valamint a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnal. Ez a Forma 1 történelmének egyik legnagyobb rivalizálását és legérdekesebb szezonját hozta, ami végül az utolsó verseny utolsó körében dőlt el Verstappen javára. Ezután kezdődött a holland aranykorszaka, ugyanis a következő három évben szintén világbajnok lett, nem is akadt kihívója. 2023-ban 22 versenyből 19-et nyert meg, mára pedig számos rekord fűződik a nevéhez. Idén azonban nem volt elég gyors az autó ahhoz, hogy esélyes legyen. Hatalmas lemaradása volt, ugyanakkor az év utolsó harmadában elkezdett felzárkózni, majd amikor már mindenki elkönyvelte magában, hogy nem lesz ebből ötödik világbajnoki cím, Verstappen megmutatta, hogy még mindig ő a legjobb pilóta a jelenlegi mezőnyben. 6 futammal ezelőtt még több, mint 100 pont volt a lemaradása, míg most, az utolsó futam előtt pedig már csak 12.

Oscar Piastri (392)

Piastrinak egyenes útja volt a Forma 1-be. Első évében megnyerte a Forma 3-at, majd egy évvel később a Forma 2-t. A 2023-as szezon előtt bejelentette az Alpine, hogy náluk fog versenyezni, mire Piastri kirakott egy posztot amiben ezt cáfolta. Nem sokkal később bejelentette a McLaren, ezúttal pedig már nem volt valótlan az információ. Az ausztrál a kezdetektől bizonyította, hogy bár újonc, megvan a tempója, hogy egy ilyen patinás, konstruktőri világbajnoki címért küzdő csapatban versenyezzen. 2024-ben meg is szerezte első győzelmét. A 2025-ös szezont nagyon erősen kezdte, győzelmet győzelem követett, azonban az utóbbi 6 futam egészen máshogy alakult. Nem volt meg a tempója, ami az első helyhez kellett, sőt a dobogóra sem fért fel. Ennek eredménye, hogy már nem is második, hanem harmadik a bajnokságban, 16 pontos lemaradással.

A McLaren autója kifejezetten domináns volt idén és ez alapján a 2 pilóta egyike már könnyen magának tudhatná a győzelmet. Viszont Verstappent soha nem szabad leírni. Abban az esetben, ha a holland nyerné a világbajnokságot, nem csak amiatt írna történelmet, hogy hatalmas lemaradást dolgozott le, hanem amiatt is, mert eddig csupán 3 versenyző van az F1 történetében, aki legalább 5 egyéni világbajnoki címet tudhat magának. A 2021 óta domináló Verstappen pedig idén a negyedik pilóta lehetne.

Természetesen fiatal versenyzőkről van szó, akiknek valószínűleg nem ez lesz az utolsó esélyük a bajnoki cím megszerzésére, azonban a jövő eléggé kétséges. Hatalmas technikai változások jönnek a következő évben. Más felépítése lesz az autóknak: megváltozik az első és hátsó szárny, eltűnik a DRS, megváltozik az egész aerodinamika, miközben a motorra vonatkozóan is szigorú szabályváltozások érkeznek. Más üzemanyag lesz, illetve a gumik is megváltoznak. Ezek miatt a jövő év beláthatatlan. Az utolsókból elsők lehetnek, az elsőkből pedig utolsók. Így, ha a McLaren vagy a Red Bull nem tud összerakni egy olyan kompetens autót mint eddig, akkor a mostani top 3 pilótának nem lesz meg a következő években a lehetősége világbajnoki címet szerezni.

Megvoltak a pilótáknak a mélypontjai és a csúcsai idén. Piastri hamar előnyre tett szert, majd a második félévben Norris dominált, mindeközben pedig Verstappen csöndesen tört előre és dolgozta le a hátrányát. Mindhármuknak 7 futamgyőzelme van idén és számos dobogójuk. Ugyanakkor a végén csak egy nyerheti meg a világbajnokságot. A jelenlegi pontállás alapján szakértők szerint Norrisnak 80%, Verstappennek 14%, míg Piastrinak 6% az esélye, hogy világbajnok legyen. Ugyanakkor ezek csak számok és tudjuk, hogy ebben a sportban bármi megtörténhet. Szerencsére nem is kell sokat várni, ugyanis most hétvégén eldől, ki ünnepelhet Abu-Dhabiban. Egy valami biztos: nem fogunk unatkozni a futam alatt.

Author

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *