A Szaúd-Arábiai Nagydíj visszhangja

Bizonyára minden motorsport rajongó számára rendkívül nagy örömhírt jelentett a száguldó cirkusz visszatérése. Ám az első futam izgalmait elfeledve egy új valósággal kellett szembenézniük mind a pilótáknak, mind nekünk, rajongóknak. A második fordulót Szaúd-Arábiában rendezték, ahol jelenleg is aktív harcok folynak a kormány és a lázadók erői között. Felmerül a kérdés, vajon jól döntött az FIA, hogy megrendezték a nagydíjat, vagy le kellett volna fújni az egészet?

De miért harcol a két fél egymással, és mik az előzmények? Szaúd-Arábia és Irán között zajló háború már az 1980-as évek óta jelen van a köztudatban, és kisebb-nagyobb hevességgel azóta is folyik. Mindkét fél a Közel-Keleti, illetve muszlim országokban szeretne nagyobb befolyást szerezni fegyveres erő által, jelen esetben fő célpont Jemen. Irán a húszi lázadókat támogatja fegyverrel illetve más különféle ellátmányokkal, Szaúd-Arábia pedig az Öböl-menti országok koalícióját szponzorálja. Ezzel a lépéssel fejezik ki a jelenlegi jemeni kormány iránti szimpátiájukat, amelyet 2014-ben épp az előbb említett lázadók űztek ki az országból.

Jelenlegi támadásuk most a szaúd-arábiai olajcég, az Aramco ellen történt. Az F1-et és az Aston Martin csapatát szponzoráló cég olajfinomítója csupán 10 kilóméterre található a Jeddah-i pályától. A húszik ezen kívül több támadást is próbáltak eszközölni, de ezeket sikeresen lekapcsolták.

Ennek fényében ültek össze a versenyzők és a sportbírók, hogy megvitassák a nagydíj jövöjét illető kérdéseket. A meeting közel négy és fél órán át tartott, ahol több versenyző is hangott adott véleményének, miszerint nem haladhat tovább a versenyhétvége. Ezen versenyzők közé tartozott Lewis Hamilton, Fernando Alonso, Pierre Gasly, Kevin Magnussen, és a leghevesebben tiltakozó pilóta, Carlos Sainz is. Nem sokkal később olyan pletykák kezdtek el szivárogni, miszerint nyomást gyakoroltak a versenyzőkre, hogy rajthoz álljanak, és ha nem így tesznek, akkor komoly szankciókkal kell szembenézniük majd. Ezeket az állításokat cáfolta az F1. Olyan állítások is napvilágot láttak, miszerint az Aramco felső beosztásban dolgozó munkatársai páncélozott járművekkel küldték családtagjaikat haza a versenypályáról, ám ezeket is cáfolták.

Egyesek szerint egy rendkívül jelentős kettős mérce is fellelhető a sporton belül. Míg az orosz offenzíva hallatán az F1 rögtön törölte a szeptemberben rendezett volna Orosz Nagydíjat, addig szerintük a Szaúd-Arábiában végrehajtott bűncselekmények az állampolgári jogok ellen, elletve a Jemenben elkövetett háborús bűncselekmények felett a szervezők szemet hunytak. 90 Európai Parlementi képviselő meg is vádolta az előbb említett vádakkal az FIA-t és a Forma 1-et.

Mindezek fényében zökkenőmentesen zajlott le a teljes versenyhétvége Dzsiddában, ahol végül Max Verstappen állhatott a dobogó legfelső fokára, és vehette át az első helyért járó trófeát. Őt követte a két Ferrari pilóta, Charles Leclerc és Carlos Sainz. A kérdést pedig, hogy jó döntés született-e a hétvége megrendezésével kapcsolatban az előbb leírtak tükrében, szerintem mindenki válaszolja meg saját maga.

Author

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *