Az El Clásico története

A futball történelemkönyvében megannyi országból jegyezhetünk fel legendásnak számító rivalizálásokat egyes csapatok között, gondoljunk csak a Ferencváros és az Újpest párharcaira Magyarországon, a Manchester United és a Liverpool évtizedes versengésére Angliában, vagy épp a Superclásico néven elhíresült összecsapásra az argentin futball két óriásával, a Boca Juniors és a River Plate csapataival. Azonban nincs még egy olyan bajnoki rangadó, amelyet világszerte annyian követnének, mint a spanyol futball csúcsdíszét: az El Clásicot. Spanyolország két messze legnagyobb és legsikeresebb klubjai, a Real Madrid és az FC Barcelona lassan egy évszázada mérkőzött meg legelőször a bajnokságban, az azóta eltelt évek pedig számtalan remek meccset, történetet, és érdekességet hoztak magukkal.

A kezdetek

Az első klasszikust 1902-ben játszották, mely a különböző statisztikákban az első Real és Barca közti tétmérkőzésként is szerepel. Az úgynevezett Copa de la Coronación (Koronázási Kupa) egy öt mérkőzésből álló minitorna volt, melyet XIII. Alfonz spanyol király trónra kerülésének tiszteletére rendeztek Madridban, a két gigász az egyik elődöntőben mérkőzött meg, a Barcelona 3-1-re nyert.

Bajnoki mérkőzésen először 1929 februárjában, a spanyol első osztály, a La Liga alapításának évében találkozott egymással a két csapat, érdekesség, hogy mivel egyik óriás sem esett még ki az élvonalból, így minden egyes La Liga szezonban rendeztek El Clásicot.

Örökmérleg, fontosabb statisztikák, rekordok

A Real Madrid és a Barcelona tétmérkőzésen eddig összesen 255-ször feszült egymásnak, ebből a fővárosi csapat 103-szor aratott diadalt, a katalánok kereken 100-szor győzedelmeskedtek, döntetlen 52 alkalommal született. Versenysorozatokra bontva a 255 meccsből 187 volt bajnoki, a Királykupa keretein belül 37 klasszikust rendeztek , az 1982-ben alapított, mindössze három szezont megélt spanyol ligakupában 6 alkalommal játszott egymással a két gárda, a spanyol szuperkupában 16 El Clásicot játszottak, az európai kupaporondon 8-at, emellett 1-szer mérkőzött meg a két gigász az említett Koronázási Kupán.

A klasszikus legeredményesebb játékosa a Barcelona élő legendája, a katalán csapatban is gólrekorder Lionel Messi aki összesen 26-szor vette be a Real kapuját. A mérkőzés történetében a legtöbb pályára lépéssel Sergio Busquets büszkélkedhet, aki 2008 és 2023 között összesen 48 alkalommal szerepelt a katalán csapatban a habfehéreknek becézett madridi csapattal szemben.

A Clásico történetének legnagyobb arányú győzelme egy egészen elképesztő 11-1-es kiütés volt az 1943-as spanyol kupa elődöntőjének visszavágóján Madridban, amely a mai napig a Real valaha aratott legnagyobb különbségű győzelme, és a Barca történetének második legnagyobb arányú veresége.

Magyarok az El Clásicon

Az El Clásico történetében számos magyar játékos pályára lépett, közülük a legeredményesebb a „száguldó őrnagy”, az Aranycsapat kapitánya, a Real Madrid klublegendája Puskás Ferenc 14 góllal (ezzel holtversenyben 6. az örök góllövőlistán), érdekesség, hogy Puskás az egyetlen, aki madridi és barcelonai klasszikuson is szerzett mesterhármast. A Barcelonában nagyra becsült Kubala László elmondhatja magáról, hogy egyrészt játékosként 4 gólt szerzett a Real Madrid ellen, másrészt a katalánok edzőjeként is megtapasztalhatta, milyen egy klasszikus.

Az El Clásico fénykora

Cristiano Ronaldo és Lionel Messi elképesztő rivalizálása minden futballkedvelő számára ismert, a portugál és az argentin több mint egy évtizeden keresztül uralta az európai labdarúgás elitjét, 2008 és 2017 között csak közülük került ki az Aranylabda győztese. Rivalizálásuknak, összehasonlításuknak pedig egyebek mellett az szolgáltatott alapot, hogy előbbi a madridiaknál, utóbbi a katalánoknál töltötte legjobb éveit. A futballtörténelem alighanem két legjobb játékosa 2009 és 2018 között összesen 30 klasszikuson szerepelt egymás ellen, melyet sokak a mérkőzés történetének fénykoraként jellemeznek, ez alatt az időszak alatt a portugál 18 gólt és 1 gólpasszt hozott össze, míg az argentin szintén 18 gólt szerzett, és 11 asszisztot osztott ki. A legemlékezetesebb egymás elleni meccsüket Spanyolországban egyértelműen 2012 októberében játszották, amikor is úgy lett 2-2 a Barcelona-Real Madrid, hogy Ronaldo és Messi egyaránt dupláztak.

Az El Clásico jövője

Noha a Messi-Ronaldo rivalizálásnak vége, és sokak szerint az El Clásico soha nem lesz már utánuk ugyanolyan, az európai focielit legnagyobb tehetségei közül többen is valamely gigász kötelékébe tartoznak. Gondoljunk csak a madridi oldalon Vinícius Juniorra, aki mindössze 23 évesen már most a világ egyik, ha nem a legjobb szélsője, a honfitársára, vagy épp Jude Bellinghamre, aki idén nyáron tette át székhelyét Spanyolországba, és páros lábbal rúgta be az ajtót, mára pedig az előbb említett brazil mellett a spanyol rekordbajnok legnagyobb húzóemberévé vált (az előző Clásicot az ő duplájával nyerte hátrányból fordítva 2-1-re Barcelonában a királyi gárda). A katalán sztárcsapatból mindenképp érdemes említeni Pedrit, aki szintén a világ legtehetségesebb középpályásai között van számon tartva Belinghammel egyetemben, így biztosak lehetünk abban, hogy hiába játszanak teljesen más szerepben, a két játékos sokszor lesz összemérve a következő években. És ki tudná elfelejteni Lamine Yamalt, aki a tehetségek végtelen forrásaként ismert La Masia (a Barcelona akadémiája) következő csiszolatlan gyémántja, és üstökösként robbant be az idei szezonban.

Author

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *