Manapság senki sem döbben meg azon, ha elhívják este egy kocsmatúrára. Gondolom mindenkinek van egy hatalmas sztorija, ami egy ilyen kalandos túrán történt. De vajon honnan ered ennek a kultúrája? Hogyan lett abból egy program, hogy kocsmákból kocsmákba vándorolnak az emberek? A folytatásban feltárom ennek a titkát, továbbá tippeket adok, melyik városokat érdemes meglátogatni, és hogyan tudsz túlélni egy ilyen estét.
Kialakulása:
Maga a kocsmatúra fogalma a 20. század elején alakult ki. Valószínűleg az emberek már korábban is csinálhattak ilyet, csak akkor még ők sem tudták pontosan, hogy ebből egy hagyomány lesz. Az első feljegyzések úgy tartják, hogy az Oxfordi Egyetemen került megrendezésre az első kocsmatúra. Ennek során egy éjszaka alatt bejárták a város összes pubját. Maga a „bar crawl” kifejezést előszőr 1910-ben használták nyomtatásban, a Manchester Guardian című lapban, ahol ezt a szókapcsolatot „progresszív sörparti”-ként írták le. Egy ilyen estén sosem lehet unatkozni, hiszen mindegyik kocsmának megvan a saját alkohol-kínálata, és élménye is. Söröktől kezdve vodkán és boron át mindenféle szeszesital megtalálható. Ezek után, szerte a világon gyorsan elterjedt a kocsmatúra fogalma. Európán kívül először Miamiban jelent meg.
A kocsmatúra népszerűségének növekedése egybeesik a légitársaságok, légi utazások és a turizmus fellendülésével. Ezáltal Európán belül több olyan város is van, ahol ilyen túrákat szerveznek a helyiek, külföldieknek és turistáknak. Ezek a rendezvények elsősorban azért jöttek létre, hogy az emberek szocializálódjanak és új barátságokat alakítsanak ki. Az ilyen szervezett utak segítenek adaptálódni az adott külföldi városhoz és annak kultúrájához. Napjainkban ezek a túrák már sokkal többé váltak, mint különböző kocsmák körbejárása. Számos szervező különböző módokat fogalmazott meg annak érdekében, hogy ezek az események egyedivé váljanak. A résztvevőket luxuslimuzinokkal, hatalmas partibuszokkal, sőt, a szabadtéri élmény érdekében akár kerékpárral is elviszik egy körre. Persze az egyetemeken is nagyon népszerű maradt egy közös játékos kocsmatúra verseny.
De milyen fajta kocsmatúrákról is beszélünk? A magyar nyelv ezeket nem különbözteti meg, de két fajtája is létezik. Az egyik a „bar hopping”, amikor az emberek ugyanúgy különböző helyeket látogatnak meg, azonban a hangsúly a különböző kocsmák és városrészek feltárásán van. Ezzel szemben a „bar crawling”, az egyes bárok felfedezéséről és az ott található különleges italok kipróbálásáról szól.

Bakancslistás helyek kocsmatúrázóknak:
Melyik országgal is kezdhetném, ha nem Angliával, azon belül is Oxforddal, ahol még napjainkban is gyakori a pubok közti túra. Főképp az egyetemisták közt, akik minden kisebb esemény megünneplésére elmennek egy kocsmatúrára.
Az Angliától nem messze levő Dublint sem érdemes kihagyni, ahol az egész kocsmatúrát az ott élő emberek egyfajta életmódnak gondolják. Több mint 3000 pub üzemel távol a város zajától, így egy kicsit másfajta kocsmatúrát tapasztalhatnak az oda utazók.
Ezek után pedig Prágába is ajánlott ellátogatni, amit „minden kocsmatúrák anyjának” tartanak. A Cseh Köztársaság fővárosa sajátos stílusával és csavarjaival, valamint fantasztikus helyszíneivel teszi még felejthetetlenebbé az eseményeket.
Ugyanakkor Budapest mellett sem mehetünk el említés nélkül. Az itteni kocsmatúrák hasonlóak, mint a cseheknél. Mindkét város lakóira jellemző, hogy tartanak egy alapozást, még a kocsmatúra előtt.

Tippek a túléléshez:
A kocsmatúrák szórakoztató és izgalmas módjai lehetnek egy új város vagy éjszakai élet felfedezésének, de kihívást is jelenthetnek, ha nem vagy felkészülve. Bizonyára mindenkinek van egy bevált taktikája, ami segít az éjszaka átvészelésében. Számomra talán az segít legtöbbet, ha egy ilyen túra előtt eszek valamit, így a későbbiekben bevitt nagy mennyiségű alkoholnak megalapozom a gyomromat. A kényelmes viselet is elengedhetetlen, hiszen ez nem egy divatos parti. Ajánlott olyan darabokat viselni vagy vinni, amiket nem sajnálsz, ha ott hagyod az egyik állomáson. Végül, de nem utolsó sorban a legfontosabb, hogy próbáld meg nem elveszteni azokat, akikkel a túrára indultál, hiszen csak velük lesz a legemlékezetesebb az este.
Számomra a hírhedt kocsmatúra a lehetőségeket szimbolizálja, azt, hogy mi tudjuk eldönteni hova menjünk, mit igyunk és mit csináljunk, miközben új vagy barátságos arcokkal közös emlékeket hozunk létre. Azért csak óvatosan, hiszen úgy a legélvezetesebb, ha másnap az este nagy részére emlékszünk.