Januárban szinte mindenki kész fogadalmakkal lép át az új évbe, vagy vision boardot készít. Elhatározzuk, hogy idén mi leszünk a legproduktívabb emberek, akiket ismerünk. „New year, new me”, „beach body”, új szokások, új célok – ezek a kifejezések szinte cikáznak a fejünkben. Mintha valóban tiszta lappal indulnánk, mégis a kezdeti lelkesedés gyakran már az első hetekben alábbhagy, és helyette a bűntudat kerül előtérbe: már most „elbuktál”.
Voltaképpen nem is az a kérdés, hogy miért nem tudjuk ezt a motivált állapotot fenntartani, hanem az, hogy miért pont januárban várjuk el magunktól a teljes megújulást? Miért kell mindezt elkezdenünk az év egyik legfárasztóbb, legszürkébb – sokak számára pedig legdepresszívebb – időszakában?
Talán nem is a motivációval van gond, hanem az időzítéssel. Én magam sem értem, hogy az év végi hajtás, a vizsgaidőszak, az ünnepek, a túlevés és az ezekkel járó érzelmi hullámok után miért várjuk el magunktól, hogy azonnal a legjobb formánkat hozzuk. Sokszor még ki sem pihentük az előző évet, amikor már a következőt próbáljuk tökéletesre tervezni. Pedig ilyenkor talán épp az lenne a legfontosabb, hogy lelassuljunk, és időt hagyjunk a tényleges regenerálódásra. A valódi újrakezdés sokszor nem január elsején történik, hanem jóval később, amikor már van hozzá energiánk.
Nehéz helyzet ez, hiszen a közösségi média platformokon a csapból is a „glow up”, az új rutinok és a rengeteg kipróbálandó hobbi folyik. A pihenés ebben a narratívában ritkán kap helyet, helyette túlzott elvárásokat és ambíciókat közvetít felénk. Könnyű ebben felbátorodni, majd rövid időn belül ugyanilyen könnyen elbizonytalanodni. A kezdeti lendületet sokszor a „nem vagyok elég jó” érzése váltja fel.
Ez a hozzáállás nemcsak irreális, hanem hosszú távon kimerítő is. Ahelyett, hogy teret adnánk a fokozatos visszarendeződésnek, azonnali eredményeket várunk. Így a változás nem lehetőségként, hanem kényszerként jelenik meg. Nem azért akarunk máshogy élni, mert készen állunk rá, hanem mert úgy érezzük most kell, különben lemaradunk.
De mi lenne, ha ebben az időszakban először nem változtatni akarnánk, hanem megfigyelni? Ha azt próbálnánk megérteni, mire van most a leginkább szükségünk? Az emberek különbözőek: más élethelyzetben vannak, más ritmusban működnek, más terheket cipelnek. Éppen ezért talán nem egy újabb lista vagy egy ambiciózus terv jelenti a legjobb felkészülést az évre, hanem az, hogy megengedjük magunknak a lassú kezdetet.
Különösen igaz ez diákként, amikor az év eleje sokszor nem újrakezdést, hanem folytatást jelent. Félévzárás, jegyek, elvárások, határidők – januárban nem nulláról indulunk, hanem egy már eleve terhelt rendszerben próbálunk „legjobb verziónkká” válni. Így az újévi fogadalmak könnyen nem inspiráló célokká, hanem újabb nyomáspontokká válnak.
Hogyan készülhetünk fel az évre nyomás nélkül?
Nem kell mindent januárban eldönteni. Egyetlen apró kérdés is elég lehet: mi fáraszt most a legjobban? Sokszor többet segít, ha ebből veszünk vissza, mintha újabb szokásokat pakolunk az életünkbe.
Éppen ezért lehet segítség a korábban már szóba hozott vision board megtervezése, amit akár havonta, kisebb célokra lebontva is elkészíthetünk. Viszont érdemes a végcél helyett inkább az irányt, a lépcsőket megtervezni – hogyan szeretnél eljutni a végeredményig? Példaképp nem „minden nap sportolni”, hanem „többet mozogni, amikor jól esik”. Nem „tökéletesen produktívnak lenni”, hanem „kicsit jobban odafigyelni magamra”. A pihenés pedig nem jutalom, hanem alapfeltétel. Nem elvesz az időnkből, hanem lehetővé teszi, hogy később valóban jelen tudjunk lenni.
Azonban talán érdemes lenne elfogadnunk azt is, hogy a fejlődés nem lineáris. Vannak időszakok, amikor építkezünk, és vannak, amikor csak túlélünk – és mindkettő ugyanolyan fontos része az évnek.
Zárjuk egy kissé klisés mondattal ezt a cikket: talán az év nem akkor kezdődik el igazán, amikor mindent meg akarunk változtatni, hanem akkor, amikor elfogadjuk, hogy nem kell egyszerre mindenre készen állnunk. Lehet, hogy nem új énre van szükségünk, hanem több türelemre a régivel. Szóval, mindent a maga idejében kell elkezdeni, kisebb célkitűzésekkel, nagyobb realitásokkal megtervezvén – hiszen kutyából nem lesz szalonna.
