EUFÓRIA-megérte várni az új évadra?

Napjainkban a streaming platformokon rengeteg sorozatot el tudunk érni, semmi nem köti le úgy a figyelmünket, mint évekkel ezelőtt, mikor a sorozatok kultusszá nőtték ki magukat. Ritka az olyan műsor, ami görbetükröt mutat a világnak, hiába van rá óriási szükségünk. A TikTokon a tökéletességet mutató celebeket, Instagramon az esztétikus világot, Twitteren pedig a veszekedő elitet vágják az arcunkba. Az Eufória nem egyszerűen tartalom, hanem kulturális jelenség. A fiatalok nemcsak nézik, hanem érzik, elemzik, és sokszor magukra ismernek benne.

Az Eufória sorozat 2019-ben debütált első évadjával. Eredetileg egy középiskolások életét bemutató drámának indult, de hamar kinőtte ezt a keretet. A sorozat középpontjában Rue Bennett áll, aki súlyos drogfüggőséggel küzd. Az ő szemszögén keresztül látjuk az iskolatársai életének történéseit és halljuk a narrációját, mint belső monológot; szorongás, identitáskeresés, függőségek, toxikus kapcsolatok és a social media. Az alkotó, Sam Levinson úgy álmodta meg a sorozatot, hogy ne legyen benne finomkodás. Vizuálisan sokszor sokkoló, szereplői sok mindent bevállalnak a hitelesség érdekében. A szereplőket pedig olyan sztárszínészek játsszák, mint Zendaya, aki Rue szerepéért Emmy-díjat nyert, vagy Sydney Sweeney és Jacob Elordi, akik az elmúlt évben szörnyen felkapottak lettek Hollywoodban. Az Eufória sikere több tényezőnek köszönhető. Egyrészt a vizuális világa, azaz a neonfények, álomszerű kameramozgások és az extrém sminkek ikonikussá tették a részeket. Másrészt pedig a realisztikussága által úttörő lett azon tinidrámák történelmében, amik először mentek bele a meztelenség vagy akár a drogfogyasztás ilyen szintű ábrázolásába.  A harmadik évad megjelenését nagy várakozás előzte meg, és bár hosszú szünet után érkezett, már az első epizódokból látszik, hogy a történet sötétebb irányba mozdult.

Az évad egy timeskippel kezd, a szereplők már nem kijárták a gimit. Rue története továbbra is megmarad a műsor központi száljának. A függőséggel való küzdelem még mindig jelen van, de már nem csak a használatról szól. Rue drogkereskedelembe keveredik, majd innen tér át a prostitúció világába. Nem látunk jellemfejlődést, az egész mintha már egy drogkartelles thriller lenne. Jules Vaughn szerepe árnyaltabb lett. Az új évadra egy önálló és erős személyiségű karaktert kaptunk, akinek látszólag élete már nem csak Rue körül forog. És amiről muszáj beszélnünk, hiszen a legnagyobb meglepetéssel bírt; Nate és Cassie egy jegyespárt alkotnak. Nate, ahhoz képest, hogy az előző évadokban egy nárcisztikus és toxikus szereplőt alakított, mostanra legnagyobb dilemmái az esküvői virágok ára és a haldokló építészeti cégének megmentése lettek. Egyáltalán nem konzisztens az eddig látottakkal. Párja Cassie pedig a legtragikusabb sötét foltja a műsornak. Az önértékelési problémái és a szeretet utáni kétségbeesett vágya olyan döntésekhez vezet, amelyek egyszerre frusztrálóbbak a nézőknek. Babaként és kiskutyaként az OnlyFansre tartalmat gyárt, hogy megvehesse a drága virágokat az esküvőre. Nehéz eldöntenünk, hogy ez egy súlyos kritika a mai celebvilág felé, vagy csak egy félelmetes perverzió megfilmesítése. Mondjuk ki; a női szereplőiket láttuk ezalatt a pár rész alatt nyáladzani, drogos tasakokat lenyelni, szexelni és testüket kiárusítani. A nők degradálásának melegágya az új évad, alkotója sok kritikát kapott ezzel kapcsolatban. Levinsont vádolták már korábban szadonizmussal is, állítottá, hogy rosszul bánik a női színészekkel. Csak találgatni tudunk, vajon ezekkel a polgárpukkasztó filmes jelenetekkel szeretne valami maradandót átadni erre az utolsó évadra, vagy csak így gúnyolódik az őt ért kritikákon. Ezeken felül sem hibátlan az új évad. A tempó helyenként lassú, egyes történetszálak elnyújtottak, és néha úgy tűnik, mintha a sorozat inkább hangulatot építene, mint valódi narratívát. Emellett felmerül az a kérdés is, hogy mennyire tud még újat mondani ugyanazokról a problémákról. Kicsit olyan érzésünk lehet, mintha annyira elhúzták volna a várakozást, hogy most már elmaradt a hype, senki sem kíváncsi rá igazán, a színészek meg főként. A sorozat időközben elveszítette Fezcot, akinek színésze túladagolásban halt meg 2023-ban. Eric Dane, Nate apja, idén vesztette életét ALS-ben. A műsorból kihátrált Kat is, őt már nem láthatjuk az új évadban. Zendaya és Sam Levinson között konfliktus alakult ki, ami a premieren is szembetűnő volt. Jogosan gondolhatjuk, mi maradt az anno óriási sikert arató sztárműsorból?

Összességében a harmadik évad eddig inkább egy lassan építkező, bizarr és szexuális dráma, mintsem egy korrekt és méltó befejezése az Eufóriának. De talán pont ez az, ami miatt működik; nem próbál több lenni annál, ami. Egy kíméletlenül őszinte lenyomata annak, milyen ma fiatalnak lenni.

Author

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *