Mi is az a Pankkutya fesztivál?

2024-ben került először megrendezésre Zalaegerszegen Varga Vencel – digitális tartalomgyártó, hobbitanár, slammer – és testvére Babett családi házának kertjében. Akkoriban még csak egy egynapos, délutáni házibuli volt. Több mint száz emberrel a hátsó kertben. 

“Az ötlet egy teljesen random és szomorú időszakból jött eredetileg, ahol azt mondtam elsősorban, hogy miért ne próbálnék meg a “carpe diem” jegyében minél nagyobb hülyeséget csinálni, így elhívtam pár előadót, akinek már dolgoztam korábban, hogy mennyire jó lenne, ha a hátsó kertünkben zenélnének. Egyébként az alternatíva, vagy a jó ok nélkül szerintem instant nemet kaptunk volna, hacsak nem milliárdokat ajánlunk fel, de sajnos az oligarchaság nekünk majd csak 10 évvel később jön, így a jótékonyság maradt az egyetlen opció. Nyilván azt tudni kell, hogy azért 5 év alatt a zeneiparnak a legnagyobb és legkisebb berkeit sikeresen bejártam, így nagyvonalakban képben voltam, hogy most jelenleg egyszerre kell, hogy a “kiscsaládunk” a booker, a cateringer, a színpadmester a fényes, a hangos, a grafikus összes feladatát felügyeli, ez azért utólag mint kiderült, sokkal nehezebb, mint teltházas Budapest Parkok egy szeletében részt venni.” – mondja Vencel egy tavalyi, a Rockbooknak adott interjúban. 

A mini fesztivál belépője egy zsák kutyatáp volt, amelyet mind felajánlottak a helyi menhely(ek)nek. Az ismerőseiken kívül azonban idegenek is elkezdtek a házhoz érkezni az ország különböző tájairól és hamarosan tényleg megalakult az a bizonyos fesztivál hangulat. Még a rendőrök is meglátogatták őket. Aznap Vencel közeli ismerősei és zenekaraik léptek fel, közöttük például a Fiúk, akik az idei fesztivál utolsó napjának fő fellépői.

A közösségi médiának köszönhetően hamar elterjedt a híre az eszméletlen jó hangulatnak és a jótékony célnak is, így 2025-ben már igazi, kétnapos fesztiválként íródott bele a történelembe. Az idei évben pedig már háromnapos, kempingezős és nagyon kedves fesztiválként valósult meg a Gébárti-tó partján. 

Fellépett például Mehringer akusztik, Co Lee x DOÓR, Fish!, visszatérő zenekarok, mint a Hűvös és a Fiúk, és “újabb” arcok is, mint például a székelyföldi Doncs vagy a Magyarországon először koncertező osztrák Glazed Curtains és a manchesteri Dirty Laces is.

A fesztiválozókat rengeteg izgalmas program várta, mint például a számháború, társasjátékok, ügyességi feladatok a ZTE FC hozzájárulásából, kitelepült turkáló és egy kitelepült tetováló szalon is, ezért a hangulat inkább hasonlított egy nagyon menő osztálykiránduláshoz, mint egy fesztiválhoz.

A fellépők diszkográfiája elképesztően színes volt, mindenki megtalálhatta a számára legmegfelelőbb koncertet, és a beosztásnak köszönhetően mindenkit meg lehetett hallgatni, mindegy volt, melyik színpadon játszottak. 
A szomorú, összetört szívű fesztiválozókat Kolibri várta akusztikus dallamokkal. A rap, hiphop és akusztika kavarodását kedvelőknek Co Lee és DOÓR adták a hangulatot. A pogó szerelmeseit Fish és Punkband várta egy hatalmas körben. A dühös, kapunyitási pánikban lévő fiatal felnőttek Hűvösön tombolhatták ki a lelküket. A gyerekkorukon nosztalgiázó fesztiválozókat a Fiúk fogták kézen és reptették őket vissza az emlékeikben. A műfajok közötti szörfözőket az Egy5egy táncoltatta. Az utolsó éjszakát Hundred Sins robbantotta fel, a fesztivál DJ-i pedig gondoskodtak folyamatosan jó hangulatról.

Részvevőként elmondhatom, hogy a “Magyarország legkedvesebb fesztiválja” szlogennel meghirdetett ígéretet betartották és ennek köszönhetően minden pillanatát élveztem. Az emberek arcán lévő hatalmas mosoly és a folytonos segítőkészség nagyon otthonossá tette számomra ezt a kis kempinget és egy örök jó emlékként írta bele magát a tudatomba. Még saját italom is lett az egyik bódéban, ennél menőbbet nem is mondhatnék. Említésként azt is el kell, hogy mondjam, hogy a fesztivál árai mindennapi, diák-barátak voltak. Az új, nagyobb helyszín mellett nem felejtették el honnan jöttek, a bejáratnál most is várták az adományokat és büszkén tanúsíthatom, hogy halomban álltak a kutyatápok.Vencel és a Crew hatalmas fesztivált raktak össze, minimális támogatásból, de annál nagyobb szeretetből. Innen is üzenem mindenkinek, aki megteheti jövőre nézzen el a Pankkutyára!

forrás: @pankkutyafesztival

Author

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *