Pszichológiai terápiák-az út önmagunkhoz

Az egyre inkább felgyorsuló világban képesek vagyunk elfeledkezni magunkról. Az élet úgy épül fel körénk, hogy minél kevesebb időt kelljen szánnunk elcsendesedésre és a magunkba mélyedésre. Rohanunk és azt vesszük észre, hogy az életünk részei elrohannak velünk. Manapság egyre több az elvált szülő, a mentális problémákkal küzdő gyerek, a türelmetlenségből vagy félreértésből fakadó konfliktus. Csökken a problémamegoldó képességünk, az akaratunk a megértésre és átgondolásra. Ennek ellenére sokan még mindig úgy gondolkodnak, hogy csak a bolondok járnak pszichológushoz. De valójában még sosem volt annyira szükségünk a pszichénk feltárására, mint most.

Az emberi traumák rengeteg félék lehetnek; ezek végigkísérik egész életünket. A generációs traumák már születésünk előtt velünk vannak. Ezek olyan sérülések, amelyeket generációkon keresztül hordoznak családok. Ahogy öröklődnek az utódok már meg sem tudják állapítani bizonyos félelmeik okait. Ezt követik a gyerekkori traumák, amik nagyon mély sebeket tudnak ejteni. Különös gondossággal kell figyelnünk rájuk, hiszen ezek mind a legérzékenyebb korban érnek minket. Ilyenek az érzelmi elhanyagolás, túlzott szigor, bántalmazó környezet. Ezután jönnek a kapcsolati sebek, a veszteségek és a gyász. A sérülések rajtunk ezerfélék lehetnek, egyetlen egy dolog van, ami közös bennük, hogy nem vagyunk egyedül velük. Nagyon fontos a tudatosság útjára lépni és megismerni önmagunkat. Ez nem egy divat, hanem szükséglet.

Sokaknak a nehézséget az okozza, hogy nem tudnak beszélni a sérelmeikről. Nem feltétlen arról van szó, hogy nem képesek rá, hanem hogy nem tudják, mit mondhatnának. Tisztában vannak azzal, hogy történik bennük változás, ami kiváltja a cselekvésüket. De egyedül nem tudják észrevenni, hogy bizonyos traumák, hogyan képesek elvezetni idáig. Pont ilyenkor tanácsos a terápiákhoz fordulni, amik nagyban segítik a tisztán látást. Ezek olykor sokkal hatásosabbnak bizonyulnak, mint a pszichológusokkal történő rendszeres elbeszélgetések. A terápiák létrehoznak egy ítéletmentes, semleges teret, ahol az energiáink szabadon áramolhatnak. A felszínt elhagyva a tudatalattid szintjére, a sebeink gyökeréig hatolnak. Hatékonyabbak és gyakorlatibbak, hiszen tanulható eszközöket adnak a gyógyulásra a jövőben. A cél megszabadulni a múltunk nehézségeitől és segíteni egy öntudatos, ébredt test és lélek felépítését. Hoztam három lelkesítő terápiát, amivel elindulhatsz az önfejlesztő utadon. Hisz ne feledd; a fájdalom az már csak tünet, nem a baj forrása!

  1. Kognitív viselkedésterápia

A kognitív viselkedésterápia az egyik leggyakrabban alkalmazott kezelés. A szakemberek általában fiatalokkal dolgoznak együtt, akiknek depressziós tüneteik, dühkezelési problémáik, pánikbetegségük, illetve evés-, alvás- vagy önképzavaruk van. Alapvető tézise arra épül, hogy viselkedésünk összefügg érzéseinkkel és gondolatainkkal. Az, amit tudatosan vagy jóval inkább tudatalatt gondolunk, meghatározza, hogyan viselkedünk és reagálunk. Ebben a szemléletben a gond forrása nem maga a probléma, hanem az, ahogyan azt értelmezzük; ,,Mások biztos hülyének gondolnak!” ,,Ez megint az én hibám volt!” Ilyesféle automatikussá vált ingerek okozzák a kiszámíthatatlan, megváltozott állapotunkat. A viselkedésterápia strukturált és célorientált. A folyamatosan ismétlődő alkalmakon a terapeuta segít felismerni ezen viselkedéseket és a kiváltó háttérgondolatokat, majd együtt kialakítani egy új, reális gondolati keretet. A gyakorlatiasság kedvéért gyakran kérnek a betegektől naplózást vagy önmegfigyelést, ezzel még hatékonyabbá téve a kezelést.

  • Családállítás

A következő egy csoportterápia, amelyről már biztos mindenki hallott korábban. A családállítás egy olyan önismereti módszer, amelyen keresztül többet megtudhatsz a családod múltjáról. A kiindulópontja az, hogy felmenőink, akár generációkon keresztül meghozott döntései hogyan állnak kapcsolatban a jelenlegi elakadásainkkal. A családfában mindenki hat egymásra, és a kimondatlan traumák tovább élnek bennünk. A folyamatban idegen emberek vesznek részt, akik bizonyos családtagjaink bőrébe bújnak. A résztvevő elhelyezi őket a térben oda, ahol belsőleg a kapcsolati dinamikát érzékeli. Ahogyan a kezelés tovább halad, és a szereplők életre kelnek, úgy nyílnak meg a feszültségek, távolságok kapui. A terapeuta hozzájárul a rendszer megértéséhez és feloldásához. A terápia segít azokon, akik elakadnak élethelyzetekben, ugyanazokat hibákat vétik újra és újra, nem értik traumáik forrását. Akár egy alkalom is képes óriási megkönnyebbülést okozni.

  • Művészetterápia

Ha szereted a kreatív gondolkodást és nyitott vagy művészeti alkotás eszközével közelebb kerülni a benned zajló érzésekhez, ezt érdemes kipróbálnod. Ez a módszer különösképpen hasznos lehet olyan emberek számára, akik nehezen tudják szavakba önteni érzéseiket. A művészet kifejezi azokat a gondolatokat, amiket a tudat nem mindig ér el. Célja nem az, hogy mesterműveket teremtsünk, hanem hogy az alkotás folyamatán keresztül kihozzuk magunkból a belső feszültségeinket. Az artterápia festéssel és rajzolással képes megjeleníteni belső láthatatlan képeket a múltunkból. A zeneterápia ritmusokkal, hangokkal képes elérni az egyensúly állapotát. El tudjuk engedni a stresszt, és elérni a lelki békét. A táncterápia specifikus mozgással hozza felszínre az elfojtott érzéseinket a test segítségével. Itt a gyógyulás folyamata magában az alkotásban rejlik, csak nyitottságra van szükség hozzá. Kiváló megoldás szorongással és önbizalomhiánnyal küzdő emberek számára.

Author

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *