Manifesztáció – Fizikusok trenddé vált elméletei

Egyre többetekkel jöhet szembe a közösségi média különböző platformjain a manifesztációra buzdító videók tömkelege. Legalábbis engem személy szerint napi szinten legalább négyszer igyekeznek arra sarkallni, hogy vegyem a kezembe az életem gyeplőjét és vonzzak be, amit csak akarok. Bár talán ezen videók mennyisége a képernyőidőtől is függ, úgy gondolom egyre nagyobb trendet képez az imént említett fogalom. Olyannyira felkapottá vált a téma, hogy kurzusok, képzések és már – már szakma is épül rá, ezzel mesterséggé formálva a manifesztációt. Ennek ellenére egy elég megosztó és többek által vitatott sikerű tevékenységről beszélünk. Míg jó néhányan szentül hiszik, hogy a különböző bevonzási technikák az okai annak, hogy az életük szárnyal, addig sokan azon a véleményen vannak, hogy ezek a dolgok csak komolytalan, játék boszorkánykodások. Bármelyik oldalon is állunk, úgy vélem morzsányi azoknak a száma, akik tudják, hogy a manifesztáció tudományos bizonyításával nem kisebb nevek foglalkoztak, mint Albert Einstein vagy Nikola Tesla.

Nos, először is pontosítsuk magát a kifejezést, ami annyit tesz, mint megnyilvánulás. Ez után lássuk, hogyan vélekedik Einstein az elme erejéről. A hírhedt fizikus azt vallja, hogy az élet nem más, színtiszta energia. Minden egy fizikai manifesztáció, ami rejtve marad a pillanatnyi tudatosságunk határain kívül.

A másik fizikusunk Nikola Tesla találmányait mindig is némi misztikusság övezte. Nem kétség, hogy egy korszakos lángelme volt, nevéhez olyan felfedezések és találmányok fűződnek, mint az indukciós motor, a váltó áram vagy a Tesla-tekercs. Ám afölött se lehet elsiklani, hogy Tesla agya egészen máshogy működött, mint korának tudósaié. Többször is említette önéletrajzában a gyerekkorában megélt testen kívüli élményeit, továbbá fotografikus memóriával rendelkezett, találmányai már gyakorta teljesen összeálltak a fejében mielőtt papírra vetette volna őket. Visszakanyarodva a manifesztáció vonalára, Tesla-t a mindenség rejtélyei is foglalkoztatták.

Talán a legtöbbet emlegetett manifesztációs metódus a közösségi médiában a 3-6-9. Több különböző módszerrel igyekeznek úgymond „kivonni” ezen számok erejét, hogy ezzel váltsák valóra kívánságukat az emberek. Legyen szó egy új kocsiról, egy jobban fizető állásról vagy a nagy Ő megtalálásáról.

Tesla egyenesen megszállottja volt a 3, a 6 és a 9-es számoknak. Élete során különböző a hétköznapjaiba beépített módokon mutatta ki tiszteletét ezen számjegyek iránt. Példának okáért, háromszor körbe sétálta egy adott épület tömbjét mielőtt belépett volna annak ajtaján. Úgy hírlett, tányérjait 18 szalvétával törölte le lévén, hogy ez a szám osztható a fent említett három mindegyikével. Még hotel szobáit is ennek alapján választotta. Csak olyan szobákban szállt meg melyeknek legalább egyik száma osztható volt hárommal. Utolsó hotelszobája, ahol végül örök békére is lelt a 3327-es számot viselte.

Nem kizárt, hogy létezik valamiféle misztikum ezek mögött a számok mögött. A 3-as például a történelem során is gyakorta megjelenik, ott van például a Szentháromság, vagy háromkirályok, de a piramisok háromszög oldalait is ide lehet sorolni. Ezen kívül egy Marko Rodin névre hallgató tudós úgy véli, hogy ez a három szám egy a harmadik dimenzióból a negyedikbe mutató vektor, amit „fluxus mezőnek” hív.

„Ha meg akarod fejteni az Univerzum titkát, gondolj rá úgy, mint energia, frekvencia és rezgés halmaza.’’
– Nikola Tesla –

Úgy gondolta, hogy ez minden és, hogy ha képesek vagyunk ezeket megérteni, akkor maradéktalanul érteni fogjuk azt is, hogy hogyan tudjuk a világunkat irányítani. Ezen nézet alapján a gondolatok energiák, azokat pedig arra használhatjuk, hogy magasabb rezgéseket generáljunk, ami egy jobb, megfelelőbb életminőséget vonhat maga után eredményként. Tulajdonképpen egy amolyan „Mindenki a maga szerencséjének kovácsa.”  elv, ha nagyon lesarkítjuk. Egy tudatos belső kép kialakítására késztet, ennek folyamán pedig lassan meglátod majd, hogy a valóságod is ennek mentén formálódik. Ehhez egy mindenre érvényes numerológiai rendszert kapcsolva melyben, a teremtés a fejlődés egy számmintával leírható, a hangyától, a fán keresztül, az emberig. Egyszóval minden!

Végső soron úgy vélem, hogy manifesztáció ide vagy oda, mindenki sokkal jobban jár, ha az agyát a pozitív gondolatok és végkimenetelek rezgéseire próbálja fókuszálni. Persze ez nem mindig egyszerű, de tény, hogyha mást nem is, akkor  jobb kedvből így biztosan többet vonzunk magunkhoz. Ellentétben azzal, hogyha folyton csak negatív hullámokon pörgünk és mindenben csak a rosszat látjuk. Akkor nem csak, hogy a jókedv marad el, de kedvtelenség és levertség is társul hozzá ezzel tovább negatív hatásokat kifejtve ránk.

Author

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *