Március 8-án a nemzetközi nőnapot ünnepeljük, pontosabban a nők társadalmi, politikai, kulturális teljesítményeit és a nemek közötti egyenlőségért folytatott harcot. Minden évben virággal és csokival ajándékozzuk meg női szeretteinket, de ez a nap többről is tud szólni. Számtalan felfedezést, találmányt, mesterművet és rengeteg mást köszönhetünk a nőknek, ezekről végtelen mennyiségű toplista létezik. Az idei nőnap alkalmából nem a tudósokról, cégalapítókról és történelmi személyekről szeretnék beszélni, helyette egy sztorit hoztam nektek, ami remekül szemlélteti a nőnap lényegét.
Nő sztrájk
1975. október 24-én Izlandon megállt az élet, ugyanis a női lakosság 90%-a nem ment be dolgozni és nem látta el a ház körüli teendőket. Sem a tanárok, bolti eladók vagy mérnökök nem mentek be a munkahelyükre, kisgyermekes anyák reggel a férjeikre bízták a házat, és egy napra szó nélkül eltűntek. A résztvevők hihetetlen szabadság érzetről és megkönnyebbülésről számoltak be, miközben az ország majdnem összeomlott nélkülük.
Előzmények
Az ENSZ 1975-öt a nők évének nyilvánította, amely remek apropót adott az Izlandi nőmozgalmaknak egy ütős demonstrációra. Tömeges „sztrájk”-ot szerveztek, hogy emlékeztessék a társadalmat a nők munkájának értékére (mind a házon belül és kívül is). Továbbá így hívták fel a figyelmet a nők alacsony béreire és megbecsülésük hiányára. Mi sem csikar ki több tiszteletet egy férjből, mint átvenni a felesége tennivalóit egyetlen napra? A szervezők nem sztrájkként hirdették a kezdeményezést, inkább egy szabadnapként. Ez nem csak a tömeges sztrájk miatti elbocsátásokat előzte meg, de jobb hangsúlyt fektetett arra, hogy a nőknek régóta kijár a pihenés.
A jeles napot megelőzően rengeteg nő kávézókban és éttermekben tette fel egymásnak a fontos kérdéseket, amelyek a sztrájkhoz vezettek: Miért keresünk kevesebbet a férfiaknál ugyanazért a munkáért? Miért hárul a házimunka túlnyomó része a párjukhoz hasonlóan teljes állásban dolgozó nőkre? Miért veszik ezt a rengeteg munkát természetesnek?
Október 24.
Bár Izland népessége akkoriban éppen csak meghaladta a 200.000-et, legalább 25.000 nő gyűlt össze Reykjavíkban, hogy beszédeket hallgassanak meg és kifejezzék az elégedetlenségüket. A résztvevők között voltak kislányok, nyugdíjasok, dolgozó anyák és egyetemisták. Kirajzolódott, hogy a probléma mindenkit érint, és mind belefáradtak. Nem történt erődemonstráció, sem véres tampon dobálás, csupán halk tiltakozás. Minden nő kivette a jog által biztosított szabad napját, éppenséggel ugyanazon a napon. A sztrájk sikere a női szolidaritásban rejlett. A politikai szféra minden zugából összegyűltek egy közös cél érdekében. Az esemény történelmi volt, mai napig az egyik leglátványosabb nőjogi demonstráció.
A helyszínen tüntetők között volt az akkor 19 éves és várandós Sigrun Bjornsdottir, aki hatalmas komfortot talált aznap a tömegben, érezvén, hogy valami nála nagyobbnak válik a részesévé. Adalheidur Bjarnfredsdottir elsőkként szólalt fel a legalacsonyabban fizetett nők szakszervezetét képviselve, a következőket mondta:
„Az idők kezdete óta férfiak irányítják a világot, és lám, mi lett belőle?” Saját kérdésére válaszolva úgy írta le a világot, mint egy vérben áztatott, az utolsó erőforrásáig leigázott pusztaságot. Durva leírás, viszont a környezetszennyezést illetően napjainkban talán igazabb is, mint akkor.
A hatás
Sokan először nem vették komolyan a helyzetet, ám hamarosan a kétségbeesett apák minden mirelit ételt felvásároltak, emellett iskolák, óvodák, üzemek zártak be a munkaerőhiány miatt. Morgunbladid, Izland egyik legfontosabb újsága a következő napon csak fele annyi tartalmat tudott leadni, melyek mind a sztrájkról szóltak. Néhány banki dolgozó élvezettel nézte, ahogy az őket helyettesítő feletteseik mennyire szenvednek. A nap minden bizonnyal az apákat sokkolta a leginkább, akik „a hosszú péntekként” emlegetik az eseményt.
Mit is nyertek ezzel a nők? Sokuk számára elhozta a felismerést, hogy a világ koránt sem olyan egyenlő, mint azt hisszük. Az izlandi nők jelentős része elkezdett komoly érdeklődést mutatni a nemi egyenlőség felé, népszerű lett a feminizmus. Sokakat hívott cselekvésre, ébresztett bennük szolidaritást és reményt. Október 24. szintén előszele volt Vigdís Finnbogadóttir, az első demokratikus női elnök megválasztásának. 2005-ben, a sztrájk 30. évfordulóján sok nő ismét részt vett egy demonstrációban. Délután 2 magasságában elhagyták a munkahelyeiket, mivel a férfi kollégáik átlagosan ennyi idő alatt keresték meg azt, amit ők egy teljes nap alatt.
Március 8-án minden nő örül a virágnak, de sokkal többet ér az őszinte elismerés. Az év minden napján hálásnak kell lennünk az anyáinkért, húgainkért, barátainkért, tanárainkért és minden nőért. A nőnap, akárcsak az izlandi sztrájk egy emlékeztető, hogy az otthon fenntartása nem egyemberes munka, valamint, hogy a nőket megilletik az egyenlő jogok és kompenzáció, mind a munkahelyen, magánéletben, a társadalomban. Ne hagyjuk figyelmen kívül azt a rengeteg terhet, amit női szeretteink hordoznak. Építsünk olyan jövőt, ahol nincs szükség nőnapra, sem sztrájkra, mert minden napba belefér a megbecsülés és az egyenlőség.
