Ha valaki írna neked egy verset, romantikusnak vagy gáznak tartanád? A válasz mindenkinek a költészethez való személyes hozzáállásától függ, mégis a köztudat inkább negatívan ítéli meg a poétákat. Csöpögős, közhelyes insta versek, amiket senki nem olvas el. Unalmas, ütemhangsúlyos locsogás a múltszázadból. Bizony 100 éve a költők köztiszteletben álló művészek voltak, az irodalmi élet celebei, de az átlagember is gyakran írt verset. Mi történt?
Nem minden Arany, ami kortárs
Napjainkban kevesen írnak verseket, még kevesebben merik ezt felvállalni. Ennek az egyik legnyilvánvalóbb oka, hogy nem is olvasunk verseket. Minden generáció egyre több és több módot talál a szórakozásra. Néhány kattintásra vagyunk több ezer filmtől, zenétől, cikktől, pörgethetjük a tiktokot, szervezhetünk eseményeket, megoszthatjuk az életünk minden egyes pillanatát és reagálhatunk más emberek életére. A digitális- és való világ millió egyéb lehetőséget kínál, így nem csoda, hogy egy vers a közelébe sem ér annak a stimulációnak, amihez gyermekkorunk óta hozzá vagyunk szokva. Nyilván léteznek még aktív költők, akik hébe-hóba megjelentetnek egy kötetet, de te hányat ismersz közülük?
Mire gondolt a költő?
Egy másik komoly tényező az oktatás. Mégis kiben lobbanna fel az irodalom szeretete, mikor két fontos témazáró között be kell magolnia a Walesi bárdokat? Sok iskolában a verselemzés leszűkül a tantervre és a magyar tanár véleményére. Mire gondolt a költő? – erre a kérdésre létezik egyáltalán jó válasz? A diákok minőségi irodalom oktatásához arra lenne szükség, hogy a saját nézőpontjukon keresztül ismerkedjenek a versekkel. Persze, vitathatatlan tény, hogy a báli Léda valójában Brüll Adél, de a két szerelmes önpusztító tánca vajon benned mit ébreszt fel? Azt is tudjuk, hogy Radnóti nem üzleti útra ment, amikor a honvágyról írt, de vajon bele tudjuk e képzelni magunkat a helyzetébe? A kontextus fontos amikor verset olvasunk és elemzünk, de nem feltétlenül kell a függöny gyűrődésinek szögében keresni a tartalmat. A számonkérés is sok helyen előre megfogalmazott tételes válaszokat részesít előnyben az interpretáció helyett. Ha nem tanulunk meg magunktól értelmezni egy művet és saját véleményt megfogalmazni róla, akkor biztosan nem fogunk írni sem.
Mikor azt mondom vers, neked vajon egy jegyzetekbe írt gondolat, egy formába öntött érzés ugrik be, vagy egy kávéházban ücsörgő srác, aki tiszta szívvel be akar törni, neked pedig maximum 120 szóban le kell írnod, hogy miért? A legtöbben 100 éve halott férfiak gyermekkori traumáin és viszonzatlan szerelmein keresztül ismerkedtünk meg a költészettel, érettségi után pedig olyan messze akarunk kerülni tőlük, amennyire csak lehet.
A vers vajon mi?
A wikiszotar.hu szerint: Szépen hangzó írás, amely fontos gondolatokat, érzéseket ad át és ébreszt a hallgatóban. Sorainak ritmusa és a sorvégek hangzása rendszerint hasonlít egymáshoz. Ez segít az olvasó figyelmének irányításában. A verset formailag a szavak ritmusa és a rímek különböztetik meg az egyszerű beszédtől, szövegtől.
Ezt a leírást olvasva eszembe jutott egy furcsa párhuzam. Gondolj csak a kedvenc rapperedre és vonatkoztass el a zenétől. A saját élményeiről ad elő rímbe szőve, ritmusosan. Maga Krúbi is úgy hivatkozik magára, mint rímfaragó. Zene nélkül a Copfocska nem sokkal különbözik egy kortárs felolvasóesttől. Vessünk is rá egy pillantást:
Holnap más lesz majd minden
Nélküled semmim sincsen
Tudom jól, hogy tegnap is
Pont ugyanezt mondtam
De most az előbb tényleg
Full komolyan gondoltam
Holnap más lesz majd minden
Kivéve persze az, hogy tiéd marad a szívem
Tudom jól, hogy tegnap is
Pont ugyanezt mondtam
De most az előbb tényleg
Full komolyan gondoltam
Ha ezt így, ebben a formában látják a közösségi médián, nem sok ember figyelmét kötné le. Színpadon előadva mégis ezrek vannak oda érte, pedig ugyanaz a szöveg. Aki ismeri és szereti ezt a számot, az biztosan érez valamit, mikor meghallja az „Új hét, új én” monológot. Ez az érzelem ébresztés a vers egyik ismertető jegye. Akkor Krúbi voltaképp egy költő? Valahol az ihlet és a felvétel között minden dalszerző egy költő, de ezt a vitát rátok hagyom. Annyiba érdemes bele gondolni, hogy miért nem adunk esélyt a verseknek, mikor ugyanazokat a költeményeket egy halk gitárszólóval párosítva felzabáljuk?
Írni és írni hagyni
Az átlagemberben kialakult egy hatalmas közöny, már-már undor a költészet felé. Értelmetlen, cringe, nevetség tárgya, mégis természetünknél fogva szeretünk alkotni. A barlangrajzokból graffiti lett, szonettekből slam poetry. Sok pszichológus egyet ért, hogy a kreatív tevékenység (legyen bármely amatőr) pozitívan hat a mentálhigiéniára. A művészek is gyakran bátorítják a közönségüket, hogy alkossanak. Ez lehet tánc, szobrászat, varrás, írás, teljesen mindegy, hisz az önkifejezés szerves része az emberi élménynek. Azt javaslom te is adj neki egy esélyt! Fogj tollat és papírt, vagy a telefonod, és írj. Verset, történetet, esszét, viccet, ami éppen jön. Nem kell megmutatnod senkinek, fel sem kell olvasnod hangosan, elég ha átéled. A negatív gondolatok papírra vetése segíthet a feldolgozásukban. Ha leírod ami a lelkedet nyomja, kicsit mintha magad is megszabadulnál tőle. A rímelés pedig remek kreatív gyakorlat, amit nem lehet elrontani. Nincs rossz vers… azaz néha van, de honnan tudnád, ha meg sosem próbáltad?
A téma akkor jutott eszembe, amikor egy barátomnak megemlítettem a közös élményünkről szóló versemet, mire mindketten kínosan nevetni kezdtünk. Ő rajtam, én pedig magamon. Nem hibáztatom ,és nem sértődtem meg, viszont nagyon elgondolkodtatott. Vajon akkor is nevetne, ha egyszer a gyermeke mutatna neki egy költeményt? Ennyire irtózik a lírától, vagy csak berögzült reakció számára a nevetés? Miért éreztem szükségét, hogy én is nevessek? Lehet, hogy majd erről is fogok írni egy verset.
