Pablo Escobar neve valószínűleg senkinek sem idegen, hiszen hírneve, és hatalma elképesztően nagy volt. Hozzá köthető az első kokain szállítmány Amerikába, a narkoterrorizmus megjelenése, a Medellín-kartell, nem utolsó sorban pedig a világ 7. leggazdagabb embere volt 1989-ben.
Kezéhez rengeteg ártatlan ember vére tapadt, és a legtöbben csak egy hidegvérű gyilkosnak gondolták, ezzel szemben rengeteg tisztelője, mondhatni rajongója is volt, sőt, van a mai napig, nem is beszélve a temérdek mennyiségű legendáról, és történetről, amik róla szólnak. Sokan hívták Robin Hoodnak is, hiszen rengeteg pénzt adományozott, házakat, falvakat építtetett, és -bár nem túl hosszú időre- a kongresszus tagja is volt.
Mindezek mellett viszont nevéhez nagyjából 4000 ember halála köthető.
A világ 7. leggazdagabb embereként elképesztő luxusban élt családjával, halála után a hatóságok nagyságrendileg 140 ingatlant tudtak nevéhez csatolni. Elég valószínű, hogy ezek között szerepelt olyan is, amiben sosem tartózkodott, de a felkészültség nagyon fontos volt számára, hiszen évekig bujkálnia, és házról-házra kellett menekülnie, vagy a hatóság, vagy az ellenségei elől. Pontosan emiatt mindegyik ház fel volt szerelve mindennel, amire csak szükségük lehetett.

A Hacienda Nápolesra hallgató birtok viszont nem csak egy ilyen ház volt. A nagyjából 3000 hektáros területen szó szerint minden volt, amit csak el lehet képzelni. Nem meglepő így az sem, hogy Escobarnak saját állatkertje is volt birtokán, nem hétköznapi állatokkal. A zsiráfok, orrszarvúk, zebrák mellett vízilovakat is hozatott.
Míg a báró élt, addig nem volt semmi probléma, hiszen a kis háziállatai elkerítve éldegéltek, külön gondozók foglalkoztak velük. Halála után viszont felszámolták az állatkertet is, és úgy ítélték meg, hogy idegen környezetben a vízilovak hamar elpusztulnak, ezért őket otthagyták. Arra viszont nem számítottak, hogy Dél-Amerika számukra kedvezőbb is lehet, mint hazájuk Afrika, hiszen sok a csapadék, a bővízű folyók pedig tökéletes élőhelyet biztosítanak számukra.
Mára a 4 vízilóból nagyjából 150 lett, ami több szempontból is probléma. Elsősorban Kolumbiában nem él olyan állat, ami veszélyeztetné a vízilovakat. Míg otthonukban az oroszlánok előszeretettel csökkentik le a vízilovak létszámát, itt nem leselkedik rájuk különösebb veszély. Egy nőstény pedig évente 5, akár 10 bébinek is életet tud adni, ami igen nagy elszaporodáshoz vezet.
Emellett az emberekre is igen nagy veszélyt jelentenek, hiszen nem arról ismertek ezek az állatok, hogy barátságosak és kedvesek, sőt, rendkívűl sok autóbalesetet is okoztak már.
A harmadik probléma, hogy ez a 150 víziló ugyanazzal a 4 őssel rendelkezik, a beltenyészettel pedig csak „hibás” szaporodás lehetséges, ami kisebb számban sem szerencsés, de ennyi állatnál ez már sokkal több mint egy kis fennakadás.

A negyedik nehézség, amit okoznak az pedig nem más, mint az élővilág teljes felbolygatása. Ez főleg az ürülékük miatt van, hiszen idegen fajként hatalmas károkat tesznek a Magdalena folyó élővilágában, utóbbi miatt a kormány inváziós fajnak is bélyegezte őket.
2009-ben elhatározták, hogy levadásszák az akkor még jóval kisebb számban jelen lévő állatokat, ez viszont hatalmas felháborodást okozott az emberek között, így végül elvetették ezt az ötletet. Azóta próbálkoztak már ivartalanítással, állatparkok létrehozásával, de sem a szállítás, sem a lovak befogása nem egy egyszerű folyamat, úgyhogy mindegyik kísérlet kudarccal végződött.
Nagyjából fél éve kezdték el áthelyezni őket a mexikói, és az indiai állatkertbe, ahol nem zavarnak senkit, és élhetnek nyugodtan, ez azóta is folyamatban van.
Pablo Escobar óta a víziló Medellín környékének jelképévé vált, és turistavonzó látványosság lett. Ennek ellenére, nem Kolumbiába való, és be kell látnunk, hogy a drogbáró egy időzített ökológiai bombát hagyott az útókorra.