Mára már széles körben ismert és használt fogalommá vált a kapuzárási pánik, mely a középkorú vagy idősebb embereknél jelentkező szorongást és az elmúlástól való félelmet foglalja magába. Ehhez hasonló módon épült be a köztudatba a médiák által már régóta ismert, szintén középkorúakat érintő, úgynevezett „életközép krízis” (midlife crisis).
E két fogalom továbbgondolása eredményeként született meg a „quarterlife crisis” elnevezés, a felnőtt korba lépő fiatalok által tapasztalt identitási válság megfogalmazása képpen. A fogalmat Alexandra Robbins és Abby Wilner hozta létre, a közösen írt „Quaterlife crisis: The unique challenges of life in your twenties” című könyvükben, ahol felvetik, hogy míg a középkorúakat érintő egzisztenciális válságok több kutatás és vizsgálat témáját is képezték az utóbbi évtizedekben, az eltérő életszakaszban lévők tanulmányozásával nem foglalkoztak a szakemberek.
A „kapuzárási pánik” mintájára jött létre a „quarterlife crisis” magyar megfelelőjeként a „kapunyitási pánik”. Azonban a kapuzárási pánikkal ellentétben nem a stabilitástól és lezárult lehetőségektől való szorongás a krízis jellemzője, hanem a túl sok lehetőség kiszámíthatatlansága, a folyamatos változás, és a döntési helyzetek okozta sebezhetőség érzése, illetve a huszonévesekben szakadatlanul megkérdőjeleződő identitásuk és a karrierválasztásuk.
Alexandra Robbins és Abby Wilner tanulmányában kiemelt szerepet kapott az identitás kereséséből adódó bizonytalanság a fiatal felnőttek korosztályában, mely kérdéskör már korábban is foglalkoztatta a pszichológia területén dolgozókat.
Erik H. Erikson pszichoanalitikus kiszélesítette Sigmund Freud elméletét, mely szerint az egyén személyiségfejlődése gyermekkorban véget ér. Feltételezte, hogy a fejlődés nem áll meg bizonyos életkorban, hanem az ember állandóan változik, fejlődik. A folyamatos, egész életet átszövő identitáskeresést korosztályok szerint nyolc egymást követő szakaszra bontotta, ahol minden szakasz a személyiségfejlődés egy-egy fázisa. A különböző szakaszokat más-más pszichoszociális krízis, válság megjelenése, illetve annak megoldása jellemzi.
Erikson identitás-elméletének alapját James Marcia adta, aki kiemelte a felnőtt lét kapujában álló fiatalokat és négy kategóriába sorolta őket, attól függően, hogy átestek-e már a krízishelyzeten és elköteleződtek-e valamilyen értékrendszer mellett.
Az elért/valódi identitás jelenti azt az állapotot, amikor a felnőttkor határán lévő fiatal már túlesett a krízisen, kialakult a döntése a jövőbeli karrierjét illetően, és elköteleződött egy adott ideológia mellett. Ezek után céljai elérésére koncentrál. Az identitás diffúzió ezen állapotnak az ellentéte, mivel az elköteleződés hiányában az egyén választásait kedvezőbb alternatíváért hajlandó könnyen feladni. A korai zárás állapotában lévő személyek, mivel nem estek át krízisen, átvett személyiségmintákat követnek, családjuk, ismerőseik nézeteit nem kérdőjelezik meg. A moratórium állapotában a személy éppen az identitáskrízisen esik át, mely időszakban nincs elköteleződve, így aktívan keresi a válaszokat. Ezek az állapotok nem örökérvényűek, csak egy aktuális állapotot írnak le.
A kapunyitási krízis kifejezésből a krízis szó különböző szerzőknél eltérő jelentésréteget kap, vagy eltérő nézőponttal párosul. Az Erikson által használt krízis jelenti a „fordulópontot, sorsdöntő életszakaszt, az alkotóerő és/vagy a meghasonlottság forrását, amely a nagyfokú sérülékenység, de az óriási fejlődési lehetőségek időszaka is egyben”. Robbins és Wilner úgy fogalmaz a kapunyitási krízisről: „az az a korszak, amikor az egyén a leginkább koncentrált módon kérdőjelezi meg a jövőjét. Ez az időszak az akadémiai világból a felnőtt világba való átmenetet fedi le, a késő kamaszkortól a harmincas évek közepéig, bár általában a legintenzívebben a huszonéveseknél jelenik meg.”
Ezzel szemben a kapunyitási krízist értelmezik olyan félelemnek és szorongásnak, mely összekapcsolódik az identitáskeresés zavarával. A szorongás tárgya leggyakrabb esetben a jövő kiszámíthatatlansága és a helytállási kényszer, mely eredményeképpen a fiatalok csalódottságot éreznek. Az effajta csalódottság okozhat stresszt vagy akár depressziót, amely elsősorban húszéves korukat betöltött személyeknél jelentkezik. Olson-Madden szerint a kapunyitási krízis csupán egy korszak, amelyben az egyén szeretne teljesíteni, karriert építeni. Ekkor ébred rá a kívánságaira, álmaira és az elvárásokra, melyeket a szülők támasztanak. Ebben az időszakban próbálja megformálni a személyiségét, mellyel a társadalom egy csoportjához tud majd tartozni, és párt tud választani magának. Ez az az életszakasz, amikor az egyén megtanul beilleszkedni a szociális környezetbe, fejleszteni tudja az érzelmi stabilitását.
A tanulmányok nagy része részletezi, hogy a kapunyitási pánik gyakran depresszióval és pályaidentitás zavarral jár együtt. Ennek felmérésére a 18-21 éves korosztály 73 fője töltött ki ezekkel kapcsolatosan összeállított kérdőíveket. Az adatokat Nagyné Kricsfalussy Anna mérte fel, melyben a depressziót egy 0-26-ig terjedő skálán értelmezhetjük, a pályaidentitást a már korábban ismertetett Marcia által megalkotott négy kategória számszerűsítéseként láthatjuk, a kapunyitási pánik pedig egy teszt kiértékelt pontszámaiban jelenik meg. A teszt 46 kérdést tartalmazott, melyben a kitöltő személyek 5 fokozatú skálán jelölhették be, mennyire tartják jellemzőnek magukra az állításokat.
Általánosan elmondható a kapott adatok alapján, hogy a korosztály átlagosan enyhe depressziós tünetegyüttest produkál, moratórium skálán helyezkedik el a pályaidentitás kérdésében és elég magas pontszámot ért el a kapunyitási krízis intenzitását vizsgáló teszten.
A felmérés eredményeként megfigyelhető lett, hogy a felnőttkorba lépés kihívásai egyenlő mértékben viseli meg mindkét nemet, bár ez az arány a felmérés alanyaitól függően változhat és szélesebb korosztály vizsgálatakor általában változik is.
